David Duchovny örül és bosszankodik egyszerre

David Duchovny feszülten figyel
Vágólapra másolva!
Két sorozata is fut egyszerre – az NBC ugyanis megrendelte az Aquarius második évadját is.
Vágólapra másolva!

David Duchovny nyilván örül, mert elhalmozzák munkával, de titokban nyilván bosszankodik is egyszerre, mert utána sem pihenhet. Június 25-én az NBC bejelentette, hogy újabb évadot kér a számára sikeres Aquarius sorozatból, amelyben a színész karaktere a hatvanas évek Los Angelesében Charles Manson ügyében nyomoz.

David Duchovny feszülten figyel Forrás: NBC

Az itthon főképp Mulder ügynökként ismert, később a Kaliforgia hedonista, szétszórt, gátlástalan Hank Moodyját alakító színész időközben elvállalta az X-akták folytatását is, sőt, már el is kezdte forgatni.Korábban arról nyilatkozott, hogy

kifejezetten örül, hogy nem 22-23 részes évadot kap a kultsorozat, hanem csak rövidet, mert az nem annyira fárasztó.

Most viszont, ha felvették az újabb rejtélyes eseteket, már mehet is egy másik stábhoz, sorozatgyilkosokat hajkurászni, kefefrizurával.