Az átverős műsoroknak nagy hagyományuk van a tévében, készítőik azonban nemegyszer túlmentek a határon, egy-egy rosszabb idegzetű vagy netán szívbeteg ember könnyen meg is járhatja, ha belefut hasonlóba. Halott kislány a liftben, fej nélküli ember a buszon, ufótámadás és utcai lövöldözés – nézzünk pár ijesztő átverést! 

Itthon egy időben nagy sikerrel futott a Kész átverés, de már a nyolcvanas években előfordult, hogy Sándor György hülyére vette az utca emberét, és, mondjuk, egy szabásminta alapján kért útbaigazítást arról, hogy merre találja a Majtényi Frigyes utcát:

Az átverős műsorok gondolata azonban már jóval ezelőtt megszületett, egy Allen Funt nevű amerikai férfi fejéből pattant ki a második világháború idején.

Funt rádiósként vett részt a harcokban, megismerte a titkosszolgálati módszereket, a rejtett mikrofonok, poloskák világát.

Jó kedélyű és művészetben jártas ember lévén a háborúból hazatérve megpróbálta a szórakoztatóiparban hasznosítani a harctéren tanultakat – így született meg 1947-ben a Candid Microphone című rádióműsor.

Candid Camerából kandi kamera

A produkció óriási siker lett, így alig egy év múlva már a tévére is átvándorolt, itt kapta azóta köznévvé vált címét, a Candid Camerá-t. Az adás kezdetben arra az egyszerű koncepcióra épített, hogy nyilvános helyen abszurd helyzeteket teremtett, amivel zavarba hozta áldozatait – például egy motor nélküli kocsival tette próbára pár szerelő tudását:

A hetvenes évek elején Funt két egész estés filmet is készített, amelyek szintén rejtett kamerás szituációkon alapultak, egy bizonyos tematika köré szervezve. Az első film témája a meztelenség volt, What Do You Say to a Naked Lady? címmel lehet megtalálni az interneten (az előzetest alább mutatjuk), a második, a Money Talks pedig a pénz körül forgott. 

A sztárok is megkapták a magukét

Az első ismertebb műsor, amely már kifejezetten a sztárok átverésére szakosodott, a TV's Bloopers & Practical Jokes volt, 1984-től 1993-ig ment az Egyesült Államokban. Itt klasszikus bakikat is láthattunk, majd jöttek az átverések:

James Coburnt egy olyan épületbe vitték, amelynek aztán eltüntették a kijáratát,

egy farmer pedig éppen a kor nagy tévésztárját, Connie Selleccát találta meg azzal, hogy vigyázzon a malacaira, amíg ő elrohan valahová. Cyndi Lauperre két idegesítő gyereket bíztak, hogy próbára tegyék a türelmét, ezt meg is nézheti:

Ma már ilyen jellegű és ilyen hosszúságú produkcióval nemigen lehetne lekötni az átlagnézőt, hiszen ahogy egyre több tartalomhoz jutunk, egyre kevesebb időt fordítunk egy-egy videóra. Időközben megnőtt az ingerküszöb is, megjelentek tehát a durvább szívatások, amelyek adott esetben tényleg a szívbajt hozhatják valakire. Lássunk pár ijesztő példát az elmúlt évek terméséből!

Egy kislány is lehet ijesztő

Az utóbbi idők emlékezetes átverése volt, amikor a liftben egy időre elment az áram, és mire visszajött, egy halottnak maszkírozott kislány állt ott, babával a kezében. Még sikított is egy velőtrázót, mire az utasok nemkülönben:

Az ijesztő trükköt a Programa Silvio Santos című brazil tévéműsor valósította meg, amelynek nem ez volt az egyetlen rémisztő húzása, hasonlót eljátszott a metróban is. Szintén egy babát szorongató kislány volt a főszereplője a következő videónak, amelyben egy komplett szellemjárással hoztak frászt a házba látogatókra, miután a lányt látszólag beszippantotta a tévé.

Ugyanez a műsor a Chucky átka című horrorfilmnek azzal csinált egy kis pluszreklámot, hogy egy buszmegállóban a film plakátja mögött elbújtatott egy kis növésű embert, aki onnan előtörve, Chuckynak öltözve riogatta a várakozókat.

Nem csak a brazilok

Természetesen nem csak a brazilok képesek kitalálni ijesztő átveréseket: amíg a Programa Silvio Santos-ban találunk ártatlanabb cseleket is, addig az amerikai Scare Tactics például kifejezetten arra szakosodott, hogy minél borzalmasabb helyzeteknek tegye ki áldozatait.

A műsort kezdetben Shannen Doherty, majd Stephen Baldwin és Tracy Morgan is vezette. A kiszemeltek rokonai és barátai segítettek abban, hogy minél élethűbb szituációkat tudjanak létrehozni, gyakran az áldozatok személyes félelmeire alapozva.

A készítők a horrorfilmek és sci-fik számos kliséjét megismételték profi sminkesek és trükkmesterek segítségével,

ahhoz viszont, hogy ezek működjenek, kellettek a beavatott ismerősök is. Lehettünk tanúi ufótámadásnak (a fenti videón), de a sorozat olyan titokzatos lényeket is megidézett, mint a nagylábú vagy a chupacabra – utóbbiról mutatjuk a kisfilmet:

Hasonló koncepcióval ment 2007-ben az MTV-n a Room 401 is, amelynek Ashton Kutcher volt az egyik producere, házigazdaként pedig az Odaát-ból ismert Jared Padalecki várta a nézőket.

A sorozat arról a kórházi szobáról kapta a nevét, amelyben Houdini elhunyt,

ennek megfelelően több illuzionista is segítette az átveréseket.

A japán Cyril Takayama például azzal szórakozott a műsorban, hogy szó szerint elvesztette a fejét a buszon, Rob Zabreczky pedig többször is szerepelt, volt, hogy jégszobrászként imitálta, amint kettévágja egy fűrész – alább mindkettőjüket megnézheti.

A franciák és a japánok is eljátszották, hogy vaktölténnyel lövöldöznek járókelőkre – amit a közelmúltbeli merényletek után biztosan nem mernének adásba küldeni –, de a thaiföldieket sem kell félteni, ha arról van szó, hogy egy horrorfilmet promózzanak:

A Kész átverés-nek is volt egy-két durvább része, természetesen ezeket a magyar viszonyok között kell elképzelni – vagyis az adott epizód inkább az emberi félelmekre, mintsem a profi trükkökre épített, mint ez itt:

Az efféle átverések természetesen rosszul is elsülhetnek, az áldozatok vérmérsékletétől függően. Ashton Kutcher sikeres műsora, a Punk'd például átlagemberekkel indult volna, de rögtön az elején beperelte a produkciót egy házaspár: 10 millió dollárt követeltek kártérítésként, annyira megijedtek egy álhullától, amelyet a stáb elhelyezett a hotelszobájukban.