Két főszereplő is kell a Zámbó Jimmy-darabba

Zámbó Jimmy 2001 elején halt meg
Vágólapra másolva!
Színdarab készül az énekes életéről, az utolsó szakaszban csak kivetítik.
Vágólapra másolva!

Forgatókönyv-pályáztatással dől el, ki írja majd a Zámbó-musicalt, amelyre a casting idén ősszel indul, így legkorábban 2016 nyarán lehet a színpadon. „Jimmyt, mint hús-vért embert nem akarjuk színpadra állítani, teljesen más lenne a koncepció" – nyugtatta meg a Mokka nézőit Árpád, az elhunyt énekes testvére.

Zámbó Jimmy 2001 elején halt meg

A darab első felvonásában a 6-13 éves kor közti időszakot mutatják be, a kis Imre gyerekkorát, így gyerekszínészet is keresnek. A második részben a fiatalkor kerül színpadra, itt persze új énekes-színész kell. A harmadik etapban beszáll a család,

Zámbó Jimmy pedig csak felvételről lesz látható.

Az énekes halálát is megjelenítik a musical végén, amikor jön egy maszkos orvos, és megrázza a fejét, jelezve, hogy nem sikerült életben tartani. Állítólag nem akarják nagyon heroizálni a dalnokot: "Nagyon fontos, hogy a darab Jimmyt egyfajta emberként mutassa be. Minden művész ember, ezért minden művész gyarló" – hangzott el az adásban.