Közbeszerzés nélkül gyárthat bármit az MTVA a tervek szerint

Vágólapra másolva!
Két területen is kivenné a közbeszerzési törvény hatálya alól a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot a parlament költségvetési bizottsága, a törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványában - a kormánypárti képviselők által támogatott módosításokat keddi ülésén fogadta el a bizottság.
Vágólapra másolva!

Az első kivétel az MTVA által beszerzett, illetve az alaptól rendelt audiovizuális vagy rádiós műsorszámok előállítására, illetve az alaptól rendelt ilyen szolgáltatásokra és műsoridőre vonatkozik.

A második kivétel az MTVA - továbbá a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. - által, a médiatartalmak előállításához szükséges eszközökre és szolgáltatásokra terjed ki. Burány Sándor (MSZP), a bizottság elnöke kiemelte, hogy

a két bizottsági módosító indítványt a Fidesz frakció szorgalmazta.

Az előterjesztőt képviselő Kéri Zoltán, a Miniszterelnökség közbeszerzési szabályozási főosztályának főosztályvezető helyettese - a tárcája nevében - nem támogatta a módosításokat. Hangsúlyozta azonban, hogy ez "elsőkörös vélemény". Az álláspontja az volt, hogy a tárca nem látja indokoltnak a kivételeket. A bizottság kormánypárti tagjai 10 igen szavazatával, míg az ellenzéki tagok 4 nem szavazatával a módosítások az Országgyűlés plénuma elé kerülnek.