Kirúgnak ezer embert a BBC-től

Tony Hall a BBC épületében
Vágólapra másolva!
Több mint ezer munkatársától válik meg a BBC, amitől nagyjából 50 millió fontos megtakarítást vár.
Vágólapra másolva!

A BBC vezérigazgatója, Tony Hall bejelentette, hogy a médiatársaságnál több mint ezer munkahely szűnik meg hamarosan. Ezzel hozzávetőlegesen 50 millió fontot, vagyis

közel 21,5 milliárd forintnak megfelelő összeget spórolnak

a cégnek, de Hall azt mondta, nem ez az egyetlen oka az átszervezésnek: szeretnének egy egyszerűbb, átláthatóbb BBC-t felépíteni.

Tony Hall a BBC épületében Forrás: BBC

Mindenesetre az anyagiak bizonyára fontosabb szerepet játszottak a döntésben, miután a brit kormány úgy döntött, hogy hét évre eltörli az előfizetési díjakat, amiből a BBC-nek jelentős, bár egyre apadó jövedelme származott.

A médiatársaság már korábban is visszafogta az adminisztráció, illetve a bérleti díjak költségét, de a műsorstruktúrán is meglátszik a spórolás, napközben például már jóval több ismétlést adnak.