Mit csinálnak most a Konyhafőnök versenyzői?

Eszter, A konyhafőnök
Vágólapra másolva!
Május végén véget ért az RTL Klub gasztroműsorának második szériája, A konyhafőnök címet Lovász József Domi nyerte el a tízmilliós fődíj mellett. A műsorban több tehetséges séfjelölt is feltűnt, akik azóta is kamatoztatják a konyhában szerzett tudást: Adrienn, Eszter, Tamás és Titusz mesélt az Origónak arról, hogy mi történt velük az elmúlt hónapokban. A csatorna már keresi a harmadik főzőverseny résztvevőit, hamarosan újra képernyőre kerülnek a látványos fogások és a pult mögötti versengések.
Vágólapra másolva!

Fellendítette gasztrooldalát

A konyhafőnök második szériájában feltűnt Vereb Adrienn koncertszervezőként és nyelvtanárként dolgozik, korábban csak hobbiszinten foglalkozott főzéssel. A gasztronómia versenyben szépen haladt előre, máig hatással van rá a motiváció, amit a zsűritől kapott.

Sokat köszönhet a kapott motivációnak Forrás: RTL Klub

"Olyan adrenalinbomba volt számomra, amit korábban sosem tapasztaltam. Szabadidőmben már a verseny előtt is próbálkoztam gasztronómiai blog indításával, de nem nagyon ment, nem igazán volt rajta tartalom.

Ha nem szerepelek a műsorban, biztosan nem kapok kedvet és erőt ennek fellendítéséhez."

"Videórecepteket forgattam otthon a konyhámban, felkértem egy profi operatőrt, aki filmezett. Már tíz anyag elkészült az oldalra és továbbiakat is tervezek. Nem voltam már zavarban kicsit sem a kamera előtt, könnyen ment a beszéd és a főzés egyszerre. Képes receptek is kerültek fel, a verseny óta rendszeresen blogolok"- mesélte.

Saját videókat készít, posztokat is ír Forrás: RTL Klub

Az ősszel startoló harmadik szériába nem jelentkezne, úgy érzi, még van mit tanulnia. "Sokat köszönhetek Bernáth József séfnek, az ő visszaigazolásai ösztönöztek arra, amivel foglalkozom. A következő széria kezdése túl közel van, abban biztosan nem fogok versenyzőként felbukkanni, mert

Kapcsolatokat szerzett

Müller Tamás máig jóban van a versenytársakkal, elégedetten gondol vissza a megszerzett ötödik helyre. "Zolival, Domival máig jól megvagyunk, Mózesnek pedig nemrégiben segítettem munkát találni, vele is megmaradt a kapcsolat. Hobbiszakácsként jelentkeztem A konyhafőnök-be, úgyhogy már az óriási elismerés volt számomra, hogy a több tízezer jelentkező közül ilyen szép helyen zártam."

Elismerésként élte meg, hogy bekerült a legjobbak közé Forrás: RTL Klub

"Először az volt a célom, hogy ne én legyek az első kieső, aztán később a legjobb tízbe jutás. Egy séf barátom készített fel a versenyre, közösen tűztük ki, hogy az aranygombos séfkabát felvételéig jó lenne eljutni.

Egy budapesti étteremben készültem fel, ahol sikerült kapcsolatokat építenem" - mesélte.

Nem állt hozzá közel az újra gasztro irányzat, bele kellett tanulnia Forrás: RTL Klub

"Ma egy kávéházat üzemeltetek vállalkozóként egy barátommal Pasaréten, a kiépített kapcsolatoknak köszönhetően pedig több nyári zenei fesztivál VIP részlegének ételeit koordinálom.
Emiatt nagyon sűrű a nyár, épp végeztem Sopronban, a következő állomás pedig Zamárdi."

Saját étlapot állított össze

Nagy Eszter creative chefként dolgozik egy győri étteremben, az általa összeállított étlap mostanában került az asztalokra. "Egy hete segítek nekik a konyhán is, de lassan elengedem a szakácsok kezét.

Bár az étterem nem a sajátom, nagy álmom valósult meg azzal, hogy van egy hely, ahol a saját és újragondolt magyaros ételeim receptjeit sorakoztathattam fel."

„Emellett közös projektbe kezdünk egy exkluzív győri konyhastúdióval, show-konyhát alakítunk ki az közeljövőben, amely tanfolyamok, kurzusok, exkluzív vacsorák és esetleg főzőműsorok helyszínéül szolgálhat majd. Szeptemberre tervezzük, hogy elkészül" - tette hozzá.

A műsor óta még kitartóbb lett Forrás: RTL Klub

"A műsor alatt rengeteget tanultam és azóta is folyamatosan tanulok. A mai napig szemem előtt lebegnek a zsűritagok kritikái, intelmei és tanácsai. Hálás vagyok Csapody Balázs tulajdonosnak és Jahni László séfnek, hogy szabadidőmben lehetőséget biztosítanak nekem, hogy a kedvenc éttermemben, Balatonszemesen tanulhassak. Bár az élet már korábban is elég keményen megedzett, azt érzem, hogy a műsor óta még kitartóbb lettem."

Facebook oldala a műsor óta blogként üzemel, mára 4600 követője van már. "Nagyon jó érzés, mikor ennyire szeretnek, várják a receptjeidet és a tanácsaidat.

Minden egyes levélre magam válaszolok. Úgy érzem, ez a legkevesebb, amit adhatok cserébe sok szurkolásért, támogatásért, szeretetért, amit a követőimtől kaptam.

Nem vagyok spirituális beállítottságú ember, de az utóbbi időben feltűnt, hogy az élet mindig többszörös akadályt gördített elém, bármit csináltam. Nekem is meglepő, hogy mióta főzök, mindenhova zöld utat kapok."

Szívesen ad a követőinek: rendszeresen posztol, minden levélre válaszol Forrás: RTL Klub

Máig kamatoztatja a megszerzett tudást

A negyedik helyen végzett Rózsahegyi Titusz már A konyhafőnök előtt is szakácsként dolgozott, az RTL Klub főzőműsorában számos új ismeretre tett szert.

például magas minőségű francia vajjal és homárral, ami nagy élmény maradt számomra. A legtöbb hazai étterem nem teheti meg, hogy ilyenekkel dolgozzon, öröm volt számomra ezekből alkotni."

Öröm volt számára különleges alapanyokkal dolgozni Forrás: Origo

"Az egyszerűbb alapanyagokból is zseniális kreációk születtek, a megszerzett tudást a munkahelyemen is kamatoztatom. Tálalási módszereket, trükköket és technikai lépéseket mutattak a meghívott, elismert séfek, mint Wolf András vagy Molnár Gábor – ezekből építkezem.

Szakácsként dolgozom jelenleg is, a közeljövőben gálaesteket szeretnénk szervezni, ahol még inkább megmutathatom majd a tudásom."

"A konyhafőnök-be versenyzőként nem térek vissza, nem lenne energiám és időm rá. A második szériában mindent beleadtam, nem volt egyszerű a szakács munkám mellett a forgatásokon is teljesíteni, ezért volt csalódás a kiesés."

A forgatások mellett és azóta is szakácsként dolgozik Forrás: RTL Klub

Korábban saját gasztronómiai blogot vezetett, ha lenne anyagi keret, újra belevágna. "Nem olcsó egy ilyen működtetése, több százezer forinttal kell számolni annak, aki komoly szinten belevág és rendszeresen főz emiatt. Korábban volt egy weboldalam, ahol szakképzett munkatársakkal dolgoztam, de már megszűntettem, jelenleg pedig nincs rá elegendő idő és pénz. Elképzelhető, hogy majd valamikor folytatom, mert szerettem csinálni, de most elsősorban a munkámra koncentrálok."