Igen szokatlan előzetest kapott az új X-akták

X-akták
Vágólapra másolva!
Kijött egy teaser az új X-akták-hoz, amelyet a főszereplők tényleges jelenléte nélkül oldottak meg a készítők.
Vágólapra másolva!

A FOX kiadott egy új teasert az X-akták már készülő, új évadjához, amely 2016. január 24-én érkezik a csatornára.

Az előzetes valószínűleg csak azt szolgálja, hogy a dátum bevésődjön a rajongók agyába,

más ugyanis nem nagyon derül ki belőle.

Még arról sem kapunk képet, hogy milyen lesz a széria hangulata, a korábbi előzetessel ellentétben itt a két főszereplő, Gillian Anderson és David Duchovny sem jelenik meg – legalábbis nem úgy, ahogyan a sorozatban láthatjuk majd őket, az X-akták ugyanis animációs teasert kapott:

A klasszikus sorozat hivatalosan 2002-ben ért véget a kilencedik évaddal, de 2008-ban készült még egy film is X-akták: Hinni akarok címmel. A feltámasztott verzióban a két főszereplő mindenképp visszatér, de lesz más ismerős is.