Traumatikus élményt hozó, nyomasztó gyerekműsorok

Suttogó, lebegő fehér maszk, szörnyek, levágott fejek a vitrinben, nyulak szisztematikus lemészárlása. Nem mindig gondolták át alaposan a gyereksorozatok és -filmek készítői, mit adnak ki a kezükből – vagy csak a borzalmakkal teli felnőtt életre próbálták felkészíteni a mit sem sejtő kisdedeket? Cikksorozatunk második része.

Sokan olvasták és szerették gyerekkorunk legsötétebb, legrémisztőbb tévéfilmjeit és -sorozatait felvonultató listánkat, amely főképp hazai produkciókat sorolt fel, úgyhogy körülnéztünk egy kicsit, más országokban mely – szórakoztatónak szánt – produkciókat nézték a gyerekek szívükben rettegéssel, a sarokban kuporogva, paplan alatt nyüszítve.

Ha ilyen a Visszatérés Óz földjére, akkor mi nem mennénk vissza soha Forrás: Origo

Kezdetnek mindjárt itt van a The Adventures of Mark Twain 1985-ből, amelyben a kiváló író mellett Tom Sawyer, Huck Finn és Becky Thatcher látható, utóbbi nyilván azért, hogy ne csak kanbuli legyen, és a lányokat is leültesse a képernyő elé. Lehet, hogy egyszer leültette, de a sejtelmes zene mellett suttogó, lebegő, fehér álarc láttán alighanem sokan sikítozva öntötték magukra a kólát.

A gyurmaembereket földöntúli erő lapítja szét, koporsó lesz a helyükön,

a hang pedig horrorfilmekbe is bőven elmenne, és akkor az apokalipszisről még nem is szóltunk.

19.50-nél érdemes figyelni az alábbi videót, amely a Land of the Lost egy részébe enged bepillantást. Melyik gyerek tud nyugodtan aludni azután, hogy azt látta, hogy a főszereplő gyerkőcök egy nyomasztó barlangban egy csapdában vergődnek kétségbeesve, miközben apjuk élethalálharcot vív egy sziszegő, gigászi levelibékával, amely nyilvánvalóan az életükre tör? Megmondjuk a választ: egyik sem.

Voltak gyerekek, akik elmentek a moziba a Watership Down című filmre, és úgy ültek be, hogy kedves sztorit kapnak édi-bédi nyuszikról. Mennydörgést, vihart, gyilkos küzdelmet, patakzó vért láttak helyette (már ha nem takarták el szemüket folyamatosan), kínzást, nyulak szellemét, szürreális rémálmot, a halál legváltozatosabb formáit. Érdemes megnézni az alábbi kis összeállítást – de a terapeutát már nem mi fizetjük!

Miért énekel herélt manóhangon a sárga pulóveres, sorozatgyilkosnak kinéző báb az alábbi videón? Nyilván azért, mert egy cél vezérli a Wiggles című tévéműsor készítőit, mégpedig az, hogy jeges rémületet okozzanak az óvodásoknak, akiket gyanútlan szüleik a tévé elé engedtek. A nyomasztóan kinéző férfibábokhoz képest a mellényes csuka és a kalapos krokodil már-már egészen kedves figurának tűnik.

A Visszatérés Óz földjére a következő versenyző. Nem sok kisgyerek nézte nyugodtan azt a jelenetet, ahol emberi fejek vannak a vitrinben, ezeket tetszőlegesen le lehet venni, és meg is szólalnak.

Az alább látható Wizbit nevű szörnyűséget sem szívesen néztük volna kisgyerekként, inkább vállaltuk volna a kukoricán való térdepelést a sarokban. A végtelenül teátrális és ripacs varázslóféle alak se semmi a fekete macskájával, de ők még csak szimplán idegesítőek. 2.30-tól már papírból, kartonból készült makettvárosba csöppen a szegény, gyanútlanul tévéző gyermek, akit egy nyomasztó hangú, rémisztő, kövér nyúl fogad – külön pacsi a répás tapétáért. A szürreális Wizbit 3.10 körül jön, gyakorlatilag minden óvodáskorú gyerek hisztérikusan üvöltözne, ha egy ilyen lény betoppanna kis szobájába, a sólámpa narancssárga fénye mellett.

A videó alatti kommentek is beszédesek, van például, aki szerint olyan, mint egy lidérces LSD-látomás.

Egy másik néző pedig ennyit írt: „Már gyerekkoromban is gyanítottam, hogy ez szar. Az idő múlásával sem változott a véleményem.” Ehhez már nem is tennénk hozzá semmit.

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, tartja a mondás. Noseybonk lehet, hogy jószívű, növényt ültet, locsolgatja, ennek ellenére igazi rémpofa. Nem lepődnénk meg, ha ilyen maszkkal riogatnák a lányokat a koleszban, de az is biztos, hogy egy alsós gyerkőc is menten bepisilne, ha egy ilyen alak próbálná barátságosan ölelgetni.