A 100 legjobb pasi a tévéből, 6. rész: Majoros Péter

Majka Majoros Péter
Vágólapra másolva!
Majoros Péter Majka néven vált ismertté, mikor 23 évesen beköltözött a Való Világ villájába. Az ózdi srác szinte az egyetlen az országban, aki a valóságshow-szerepből ki tudott törni: legutóbb a Rising Star műsorvezetője volt Ördög Nóra oldalán, ősztől pedig Tillával tér vissza az Ezek megőrültek! házigazdájaként. Tévés szereplései mellett rapperként is népszerű – neki is helye van a legjobb pasikat felsorakoztató listánkon.
Vágólapra másolva!

Majoros Péter a napokban ünnepelte születésnapját, 1979. augusztus 5-én született Ózdon. Az ismertséget az RTL Klub valóságshow-ja, a Való Világ hozta meg számára: 23 éves korában ismerte meg az ország.

Majka egészen a fináléig jutott, de végül lecsúszott a fődíjról, a második helyen végzett. A szereplésből azonban

kétségkívül ő profitált a legjobban: a csatorna felkérte a BeleValó Világ vezetésére,

majd egyre több feladatot bíztak rá.

A Való Világ tette országosan ismertté Forrás: ValóVilág

Olyan műsorokban tűnt fel többek közt, mint a Nanee!, Kontra, Vad csajok, Sofőrök, Szexi vagy nem, Hal a tortán vagy az Édesnégyes.

Legutóbb a Rising Star műsorvezetőjeként láthattuk Forrás: Istvan Ruff

A Nagy Duett-tel és a Sztárban sztár-ral is ott volt a képernyőn, majd új tehetségkutatóját, a Rising Star-t bízta rá a csatorna.

Legközelebb ősszel, az Ezek megőrültek! házigazdájaként láthatjuk majd

- a forgatás ideje alatt számos fényképet posztolt már oldalára, ezeket itt nézheti meg.

2005-ben szerepet kapott a magyar filmben, a Szőke kólá-ban, ahol Veréb karakterét bízták rá - utána úgy nyilatkozott, hogy ettől még nem érzi magát színésznek.

A Szőke kólában bíztak rá szerepet Forrás: TV

Az egyik legnagyobb magyar előadó

A tévés sikerek mellett a zenei karrierje is fellendült: Dopeman bandájában kezdett, több lemezüket díjjal jutalmazta a szakma és a közönség – azóta a barátság megromlott, viszályaikkal egy időben tele volt a sajtó. 2012-ben jelent meg legismertebb slágere, a Belehalok, amit azóta több 32 millióan néztek meg.

A klipek nézettsége, a kattintások alapján kétségkívül a 2010-es évek legnagyobb magyar előadója.

Rapperként óriási rajongótáborral rendelkezik Forrás: Majka

Nagy nőcsábász volt

Több ismert barátnőt is láthattunk az oldalán, a Barátok közt-ből ismert Kiss Ramónánal, a Fresh együttes Andijával és Debreczeni Zitával is járt.

A nagy csajozós korszak Hornyák Hajnalkával, Dundikával ért véget: közös gyermekük 2011-ben született.

Apaként is helytáll, sok képet mutat rajongóinak kisfiáról Forrás: Majka / Facebook

Becenév és rengeteg tetoválás

A Majka becenevet az egykori csehszlovák sci-fi, a Csillagok küldötte után kapta. Erről így mesélt korábban az Origónak: "Akkor jó filmnek is tűnt, de ma már – finoman szólva is – hagy némi kivetnivalót maga után, ha visszanézek egy-egy jelenetet.

Majka eredetileg egy bilifejű csehszlovák kislány volt, kicsit bánt is, hogy egy kislányról neveztek el."

Számos tetoválás borítja a testét, többek közt kisfia, Marián és párja, Hajnal neve is olvasható a mellkasán.

Majka hosszabb interjút is adott az Origónak, amit itt talál.

Szerettei nevei is ott vannak a testén Forrás: Majka / Facebook

Nem kevesebbre vállalkoztunk, minthogy összeszedjük a jelenleg futó sorozatok, tévéműsorok legvonzóbb, legsármosabb férfijait és legcsodálatosabb, legszebb nőit. Két százas lista készül, hétről hétre, a magyar és külföldi színészeket viszont nem rangsoroljuk. A sorozat korábbi cikkeit itt találja.