Erősen kezdi az őszt a Viasat

vikingek
Vágólapra másolva!
A Viasat csatornáira ékezik a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet második évada, az NCIS-család legújabb tagja, az NCIS: New Orleans, a Marvel: A S.H.I.E.L.D. ügynökei folytatása, a VIASAT6-ra pedig az utóbbi évek egyik legjobb történelmi sorozata, a Vikingek harmadik évada. 2015 őszén visszatér az Észbontók című, saját gyártású vetélkedő is.
Vágólapra másolva!

Augusztus 17-én debütál a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet második évada. A New York 99. számú rendőrőrsén játszódó, poénokkal tűzdelt sorozat a tehetséges, ám gyerekes módon viselkedő Jake Peralta nyomozó (Andy Samberg) és újdonsült főnöke, a mogorva Ray Holt (Andre Braugher) közötti konfliktusokat mutatja be rendkívül vicces formában, amihez persze az őrs többi, nem kevésbé defektes munkatársa is asszisztál.

A káoszt csak fokozza, hogy az új vezető döntései nem könnyítik meg a szolgálati szabályzatot igencsak lazán kezelő Peralta életét.

Augusztus 17-én rajtol a széria Forrás: VIASAT

NCIS – immár New Orleansban is

Országos premierként a csatornán lesz látható az NCIS legújabb tagja,

az NCIS: New Orleans augusztus 24-től. A Scott Bakula főszereplésével készült, 23 epizódból álló első évad az Egyesült Államok déli partvidékén, New Orleansban játszódik. A helyi NCIS iroda munkatársai mozgalmas mindennapokat tudhatnak magukénak. A kikötővárosban szabadságukat töltő tengerészek és a város híres-hírhedt szórakozóhelyei mind bűnre csábítanak, amikor pedig megtörténik a baj, az NCIS nyomozóin a sor.

A magyar változat Aprics László szinkronrendező munkája. Scott Bakula Bede Fazekas Szabolcs hangján szólal meg, aki a Feketelista című Viasatos sorozat főszereplőjének is kölcsönözte orgánumát.

Visszatérnek A S.H.I.E.L.D. ügynökei

A Marvel: A S.H.I.E.L.D. ügynökei egy dinamikus és akciódús második évaddal tér vissza szeptember 3-án, melyben a nemrég kinevezett igazgató Phil Coulson (Clark Gregg) a titkok őrzője. Az Amerika Kapitány: A tél katonája eseményei nyomán kiderült, hogy a szervezetbe már a kezdetektől Hydra ügynökök épültek be. Coulson feladata, hogy helyreállítsa kormány és a lakosság bizalmát a S.H.I.E.L.D. iránt.

Jön a második évad Forrás: ABC/© 2014 American Broadcasting Companies, Inc. All rights reserved./Florian Schneider

Folytatódik a Vikingek

Szeptember 5-től a harmadik évaddal folytatódik Ragnar Lothbrok és a viking harcosok története a VIASAT6-on. Az új évadban Ragnarnak uralkodóként is helyt kell állnia, miközben a wessexi uralkodóval kötött szövetségének is meg kell felelnie. Utóbbi a vikingek táborában is ellenállást szít, Floki mind gyakrabban kérdőjelezi meg királya döntéseit, és növekvő irigységgel tekint Ragnar és Athelstan mind szorosabbá váló kapcsolatára.

Az egykori szerzetes sem tud megbékélni régi és új isteneivel,

ez pedig olyan döntéshez vezet, ami alapjaiban változtatja meg Ragnarhoz fűződő viszonyát. A vikingek eközben új, minden eddiginél nagyobb portyára készülnek. A célpont: Párizs.

Visszatárnek a Vikingek Forrás: Vikings

Újra lesz Észbontók

Szeptember közepén, szintén premierként érkezik a Két pasi – meg egy kicsi utolsó évada a VIASAT3-ra, ősszel pedig visszatér az Észbontók című vetélkedő is, a műsor házigazdája Kovács Áron lesz.