Kis híján a főszereplő nélkül folytatódott a Dr. Csont

Vágólapra másolva!
A Dr. Csont Booth ügynökének, vagyis David Boreanaznak egészségügyi problémái támadtak, ami komoly fejtörést okozott a sorozat íróinak. Csak akkor olvassa tovább a cikket, ha nem zavarja, hogy előre kiderül egy-két részlet a széria cselekményéből.
Vágólapra másolva!

Korábban már beszámoltunk arról, hogy milyen meglepetéssel készülnek a Dr. Csont alkotói az októberben érkező, tizenegyedik évadban – most kiderült, hogy az írói fogásnak praktikus oka volt: a Booth ügynököt játszó David Boreanaznak ugyanis gond volt az egészségével, nem tudott jelen lenni, amikor elkezdték az új szezon forgatását.

Már jól van, augusztus 25-én kezdte a forgatást Forrás: Origo

Azt nem lehet tudni, hogy a színésznek pontosan mi baja volt – a TV Line szerint a szervezete rosszul reagált egy antibiotikumra –, ahhoz azonban elég súlyos volt az eset, hogy egy időre kiírják a sorozatból, a sztori szerint

a karaktere eltűnik, egyszerűen nyoma vész.

Boreanaz augusztus 25-én már elkezdte a munkát, és a TV Line-nak eljuttatott közleményben is biztosította a rajongóit, hogy már jól érzi magát.

így nagyon hálás voltam, hogy az írók adtak nekem pár plusz hetet a felépülésre, anélkül, hogy csúszott volna a produkció" – írta.