Gombnyomással kosarazzák ki a szingli pasikat

vigyél el
Vágólapra másolva!
Szeptember 5-én startol Istenes Bence párkereső műsora, a Vigyél el!, melyben harminc nő dönt majd adásról-adásra a szingli pasik sorsáról. Az RTL Klub új szombat esti randi show-ja Négyesi Péter kreatív főszerkesztő szerint színes, változatos és meglehetősen vicces, mert a szingli csajok remek karakterek, a szingli fiúk pedig nagyon sokfélék: kopasz, magas, tetovált, szemüveges és művészlélek pasik mind megfordulnak majd a stúdióban, a nők körében pedig garantáltan lesznek nagy sikongatások és csipkelődések.
Vágólapra másolva!

A magyar verzió alapvetően követni fogja az eredeti formátum forgatókönyvét, a harminc nő, egy szingli pasi felállás működik majd. "Harminc hölgy közé 'áldozatként' vetjük be az egy szem férfit, akit a csajok azelőtt soha nem láttak - ő liftben érkezik majd a stúdióba.

A nők három körben dönthetnek arról, hogy elmennének-e vele egy álomrandira.

Ha nem tetszik nekik a pasi, az előttük levő piros gomb lenyomásával adják a nézők és a fiú tudtára. Ha a pasi első ránézésre nem tetszik, már nyomják is a gombokat" – mondta el az Origónak Négyesi Péter.

Harminc nő áll a pultok mögött Forrás: RTL Klub

"A második körben egy kisfilmet néznek meg a szingli pasiról, amiből megtudják, hogy mivel foglalkozik, tud-e hangszeren játszani, van-e háziállata, kikkel él együtt, mit csinál szabadidejében. Ha ezek alapján nem szimpatikus, akkor megnyomják a gombot. Egyre kevesebben maradnak így játékban, velük Istenes Bence folyamatosan kommunikál, rákérdez, hogy mi a szimpatikus a srácban, vagy éppen mi a probléma. Bencének nagyon fekszik ez a műfaj" - részletezte.

A harmadik körben általában egy produkciót ad elő a pasi, lehet beöltözés, zenélés, éneklés, bármi, ami valami meglepő információval szolgál a lányoknak. "Garantáltan lesznek vicces jelenetek. Akiknek nem tetszik az előadás, azok megnyomhatják a piros gombot, viszont akik továbbra is maradnak, azokra egy kis izgalom vár."

A végén két lány marad

Ugyanis fordul a kocka, és a bent maradt hölgyek közül a szingli pasi választja ki azt, akit elvisz magával az álomrandira. "Itt lesznek nagy izgalmak, a végén két lány marad – nekik egy-egy kérdést tesz fel a srác és ez alapján dönt. A pár aztán elmegy randizni, ahova követi őket a kamera, majd a következő héten megnézhetik a nézők, hogy mi sült ki az első közös programjukból."

Istenes Bencének nagyon fekszik az új műsor Forrás: RTL Klub

"Nagyon örülünk neki, hogy igazi álomrandi helyszíneket tudtunk biztosítani a pároknak. Míg több külföldi verzióban csak vacsorázni mennek a műsorban összejöttek, mi el tudtuk vinni őket tengerparti nyaralásra" - mondta.

Egy idő után már ismerősök lesznek az arcok a nézőknek, az elkelt lányok helyére pedig új lányok érkeznek. "Adásonként négy pasit mutatunk be a hölgyeknek, a randira ment lányokat pedig új lányok váltják.

A csajok többsége heteken át megmarad, lehet értük szurkolni.

Sikerült érdekes, szókimondó karaktereket találni, akik lendületessé, viccessé teszik a szériát."

A legtöbb lány heteken keresztül képernyőn lesz Forrás: RTL Klub

Előfordulhat az is, hogy a szingli pasi a stúdióban egyedül marad, mert egyik nőnek sem nyeri el a tetszését. A műsor nem arról szól, hogy kifogástalan álompasikat vonultasson fel. "Minden típus előfordul a modelltől a postásig, és a külsejük is nagyon változatos. Mindenkinek más az ízlése, ezért alacsony és magas, vékony és nagydarab, tetovált és alternatív típusok mind szerepelnek. Annyit elárulhatok, hogy

a hazai verzióban is lesz olyan fiú, aki magányosan ballag haza a show végén."

Nem kell oltár elé vonulni

Angliában az egyik műsorban összejött párnak kisbabája született, Németországban egyik randi-párnak sem jött össze később a kapcsolat – nehéz megjósolni, hogy itthon hogy járnak majd a szereplők.

"Nehéz az első benyomás alapján valakire azt mondani, hogy ő az igazi, de ez nem is arról szól, hogy a szereplők állapodjanak meg a másik mellett. Nincs rajtuk nyomás, nem kell egyből oltár elé vonulniuk, csupán egy randi lehetőségét kapják meg, amiből bármi kisülhet" - mesélte.