Tilla meglépte, amit Majka nem mert

Till Atilla Majoros Péter Majka ezek megőrültek Tv2 Majka és Tilla a TV2 Ezek megőrültek című műsorának forgatásán
Majka és Tilla a TV2 Ezek megőrültek című műsorának forgatásán
Vágólapra másolva!
Tilla és Majka hamar ráéreztek egymásra az Ezek megőrültek! forgatásán, több feladatot is kipróbáltak közösen, bár volt, amit Majka nem vállalt be, hiába mutatott volna jól a műsor előzetesében. Tilla már megnézte műsorvezetőtársa egyik koncertjét is, a forgatás végére pedig nagy megőrülést terveznek, híven a produkció címéhez.
Vágólapra másolva!

Tillát és Majkát az Ezek megőrültek! forgatási szünetében kapjuk el egy rövid beszélgetésre, de már az elején látszik, hogy nem lesz könnyű dolgunk a kérdezéssel, mármint azzal, hogy egyáltalán fel tudjunk tenni pár kérdést nekik. Először a környékbeli macskák vonják el a figyelmüket, majd a szomszéd asztalnál ebédelő Növényi Norbertet kezdik el húzni, miközben egymást is folyamatosan zrikálják –

olyanok, mint két rossz gyerek,

akikre viszont egyetlen tanár sem tudna neheztelni.

Olyanok, mint két rossz gyerek Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindketten nagyon könnyű és nagyon nehéz emberek

Azt mondják, nem is nagyon kellett összeszokniuk, egyből tudtak együtt dolgozni. „Lehetnénk viccesek, és mondhatnánk, hogy nem jövünk ki jól, de

A totál infantilizmus megtestesítői vagyunk, főleg Atti” – mondja Majka.

„Nem tudom, hogy volt-e egyáltalán összeszokási folyamat.

ami a szerelmi kapcsolatokhoz vagy a barátságokhoz is kell. Mindketten egyszerre vagyunk nagyon könnyű és nagyon nehéz emberek, Majka például egyből kimondja, ha nem tetszik neki valami – ami egyébként lehet, hogy nekem sem tetszik, csak én nem reklamálok élből” – teszi hozzá Tilla.

Majkának jobban kijönnek az energiái

Majka elárulja, azért tiszteli Tillát, mert kedves, jó ember: „Vannak olyan helyzetek, amikor a vérnyomásom már háromezer fölött van valaki miatt, Attila meg ugyanazzal az emberrel kedélyesen el tud beszélgetni, holott ő is lehetne rá ideges. Ez szerintem egy irigylendő tulajdonság, aminek én nem vagyok a birtokában.”

Majka azért tiszteli Tillát, mert jó ember Fotó: Polyák Attila - Origo

„Én meg pont

annyi energiája van, mint három másik embernek” – kontrázik Tilla. „Én sem panaszkodhatok, de szerintem ez egy olyan műsortípus, ahol Majkának jobban kijönnek az energiái. Hajlandó vagyok azt is elismerni, hogy ebben a műsorban Majka jobb – egyrészt csinálta már kétszer, másrészt nagyon jól tudja itt osztani a lapokat.”

Nincsenek előre megírt szövegek

Az Ezek megőrültek! amúgy is egy speciális műsor, ahol a mély ökörködés mellett szükség van a kapcsolatteremtő képességre is, a szereplőkkel készített miniinterjúknál is improvizálni kell. „Nincsenek megírva előre a szövegek, csak adásmenetek vannak, amiket vagy átfutunk, vagy nem. Inkább csak amiatt kellenek a jegyzetek, hogy emlékezzünk a történésekre, mert azért ez így elég tömény, mindennap azt látjuk, miként csúszkálnak a vazelinben a többiek.

sokat tudunk improvizálni” – mondja Majka, mire Tilla hozzáteszi, hogy ez is közös bennük, mindketten szeretik a saját szövegeiket mondani.

Sok játékot kipróbáltak Fotó: Polyák Attila - Origo

A játékokat Tilla próbálta ki nagyobb számban, már csak azért is, mert ő először járt a díszletben, Majkának lehetősége volt az előző két évad alatt is végigmenni az akadálypályán.

A legjobban mindketten a magasságtól féltek, de a katapultot pont bevállalták,

Majka viszont határozott nemet mondott arra, hogy megrázzák árammal, vagy hogy megpörgessék egy kerékkel. „Két hétig rosszul lettem volna, az meg nem hiányzott a műsornak” – indokolta utóbbit, pedig milyen jól mutatott volna a promóban:

Győzikén még vitatkoznak

Vannak szerintük tökéletes játékosok, például Zámbó Árpy, akit „akárhova levetsz bombaként, soha nem fog besülni a kanóc, garantáltan nevetni fogsz rajta”. Gáspár Zsoltit és Cookyt is óriási figurának tartják, Győzikén viszont még vitatkoznak, tőle csak Tilla őrült meg néha a röhögéstől. „Növényi is nagyon vicces, és nagyon jó ember – de ezt csak azért mondjuk, mert itt ül” – tódítja Majka.

hanem előtör az a matekórákra jellemző, zsigeri röhögés, amivel mindennek vége. Többször volt olyan, hogy szétesett a stáb is, megállt a forgatás, volt, hogy Növényi nem tudta folytatni, mert annyira nevetett Zámbó Árpyn. Ilyenkor jutunk el az Ezek megőrültek! lényegéig” – véli Tilla.

Mindketten szeretik a saját szövegeiket mondani Fotó: Polyák Attila - Origo

Ennyire kell a bevétel?

Tilla már elment Majka egyik koncertjére is, de sokáig nem buliztak együtt: amikor lett volna rá alkalom, akkor Tilla lement a Balatonra, Majkának pedig fellépése volt – holott elvileg az ő szülinapját ünnepelték a stábtagok, voltak, akik csak reggel tízkor álltak le. A műsorvezetők inkább a forgatás végeztével terveznek hasonlót,

Majka az éttermébe vinné a stábbulit.

„Ennyire kell a bevétel?” – kérdezi nevetve Tilla, mire elindul megint egymás szívatása, majd a forgatás is folytatódik, a végeredményt augusztus 31-től láthatjuk a TV2-n.