Rékasi Károly mankóval érkezett a Barátok köztbe

Mindenki kedvesen köszöntötte
Vágólapra másolva!
Megváltozik Bartha Zsolt karaktere is.
Vágólapra másolva!

Edzésről érkezett a súlyos baleset után lábadozó Rékasi Károly az RTL-székházba, a Barátok közt stúdiójába szeptember 8-án, de nem kellett kamera elé állnia, csak pár mondatot vettek fel vele. A mankóval lépkedő színész elmondta, hogy

nagyon furcsa volt bemenni,

mert ugyanazon az útvonalon közlekedett, ahol szokott, tehát elment a baleset helyszíne mellett is. „Láttam a helyet. De jólesik, hogy nemcsak egy emlék vagyok, hanem itt tudunk beszélgetni" – mondta a Fókusznak.

Rékasi újra munkában Forrás: RTL

A sorozat kreatív producere szerint Bartha jellemváltozáson esik át, de ez független attól, hogy mi történt Rékasival. Lesz tehát változás a karakterében, de ez akkor is így lett volna, ha nem karambolozik.

Mindenki kedvesen köszöntötte Forrás: RTL