Négy ismert arc az M4 Sportnál

Gera Zoltán Budapest, 2015. július 16.
A bosnyák csapatban játszó Josip Kevesic (b) és a ferencvárosi Gera Zoltán a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában, 2015. július
Budapest, 2015. július 16. A bosnyák csapatban játszó Josip Kevesic (b) és a ferencvárosi Gera Zoltán a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában, 2015. július 16-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott három játékosával és egy stábtagjával egészül ki az M4 Sport szakkommentátori csapata a Bajnokok Ligájára.
Vágólapra másolva!

A csatorna Sport7fő című műsorában elhangzott, hogy a legrangosabb európai kupasorozat játéknapjain Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Juhász Roland, valamint Szabics Imre is értékel majd. Gera és Szabics kedden a Manchester City–Juventus, Hajnal és Juhász pedig szerdán az AS Roma–Barcelona összecsapáson debütál.

Gera Zoltán továbbra is a spanyolok fölényét várja

a Bajnokok Ligájában, de bízik benne, hogy ezúttal az angol csapatok is odaérnek majd a végjátékra. Juhász Roland hozzátette, Barcelona-szimpatizánsként bízik a katalánok címvédésében.

Gera Zoltán szeretné, ha angol csapat is lenne a BL-fináléban Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Bajnokok Ligája mostani idényében kedden és szerdán is élőben közvetít az M4 Sport, emellett a játéknapok végén összefoglaló várja a szurkolókat, illetve egy másik mérkőzés felvételről lesz látható.