Szeretném, ha elfogadóbb országban élnénk

Vecsei Miklós
Vágólapra másolva!
Vecsei Miklós az Egynyári kaland egyik főszereplője volt, legközelebb a Csak színház és más semmi-ben tűnik fel a képernyőn. Fontosnak tartja, hogy színészként reflektáljon a társadalmi problémákra, és csak akkor vállal el egy szerepet, ha alkotótársaival üzenetet tud közvetíteni a nézők felé. Napi sorozatban nem szerepelne, annak viszont örül, hogy egyre több magyar alkotás születik. A színész az Origónak mesélt.
Vágólapra másolva!

A közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben kapott újabb főszerepet, korábban az Egynyári kaland-ban tűnt fel. "A hatrészes sorozat első része egy olvasópróba, az utolsó pedig a premier, lényegében a két esemény közti történéseket láthatják a nézők. A színházi próbafolyamat mellett szerelmi háromszögek, csalódások, sikerek, fiatal tehetségek és rutinosabb színészek mind feltűnnek majd. A darab maga egy kortárs Ádám és Éva átirat, ebben leszek Ádám. Remélem, hogy tényleg olyan lesz a végeredmény, ami tükrözi a kulisszák mögötti eseményeket és

A színdarab egyik főszerepét bízták rá Forrás: Penziás Nikolett

"Nem volt egyszerű a nyári melegben a színház falai közt forgatni. Az Egynyári kaland-on is sokat dolgoztunk, de lényegesen kényelmesebb volt három hónapig egy fürdőnadrágban a Balaton partján, mint bent az épületben reggel hattól késő estig" - mesélte.

Nem lesz ott a folytatásban

Bár sokan megkedvelték Péter szerepében, az Egynyári kaland második évadjában nem fog szerepelni. "Nem tudták egyeztetni a színházi munkákkal, úgyhogy nem leszek ott a folytatásban, pedig nagyon élveztem. Máig jóban vagyunk a többiekkel, sajnos keveset tudunk összejárni, de figyeljük egymás munkáit. Új arcok voltunk a nézőknek, a történet pedig bár könnyed volt, de mégis képviselt valami határozott értéket, legfőképpen barátságról és szerelemről. Mindehhez jött egy kivételesen jó stáb, jó rendező (Dyga Zsombor), jó operatőr (Marosi Gabi), és Balázs Ádám zeneszerző, aki úgy ír filmzenét, hogy abba a rendező elképzelései mellett saját magát is beleszövi, lelkiismeretesen, a legjobb minőségben. Örülök, hogy a Csak színház és más semmi-ben is együtt dolgozhatunk."

Úgy érzi, nagy a széthúzás a szakmán belül is Forrás: Penziás Nikolett

Sok komoly problémája van az embereknek ebben az országban, nehéz társadalmi kérdésekre kéne reális válaszokat adnunk együtt. Ehhez képest azt látom, hogy még a szakmánkon belül is akkora széthúzás van, amit nehéz lesz befoltozni. Ezt nehezen viselem, de igyekszem dolgozni azon, hogy ne így legyen. Szerencsére a kortársaim közül ezzel nem vagyok egyedül."

Sok a lehetőség

Úgy véli, hogy kezdőként két nyarat végigforgathatott, teljesen irreális és szerencsés helyzet. "Nem ez volt jellemző a szakmára az elmúlt két évtizedben. Filmes téren most sokkal több a lehetőség, remélem, tudunk élni ezzel az állapottal és örömet tudunk szerezni az embereknek" - tette hozzá.

"Mindkét sorozat egyszerű üzenetet igyekszik átadni, és ha ez jó ritmusban és jókor találja el az embereket, akkor megkedvelik. Ha vasárnap este jókedvűen fekszenek le emiatt, én már boldog vagyok. Néha az az érzésem, hogy azért dolgozunk, hogy ami sötétséget és butaságot a tévé tud ömleszteni, azt paradox módon a tévéből kompenzáljuk. A színházi előadásokban, mint alkotó vehetek részt társadalmi kérdések boncolgatásában. Filmben is csak akkor vállalok el szerepet, ha úgy érzem, valamilyen szinten eleget tesz ennek a gondolatnak."

Csak akkor vállal szerepet, ha azzal üzenetet tud közvetíteni Forrás: Penziás Nikolett

"A színészet előtt szociális munkás akartam lenni. Azért változott meg az utam, mert úgy éreztem, hogy a jó színház is hasonló hatással tud lenni az emberekre.

Természetesen még az út elején járok, de minden időmet és szorgalmamat igyekszem abba ölni, hogy elfogadóbb országban éljünk."