Bagi és Nacsa megakadt a nézők torkán

Bagi-Nacsa
Vágólapra másolva!
Szeptember 24-én a 18–49-es célcsoportra figyeltünk, amely a Barátok közt-öt nézte a legnagyobb számban, 345 ezer ilyen korú néző volt kíváncsi az aktuális adásra. A TV2 belehúzott, az Ezek megőrültek! második lett a nézettségi versenyben, ezt követi az ellene futott Éjjel-nappal Budapest, majd az 1 perc és nyersz! Az RTL Klub és a TV2 produkcióin kívül a Coolon adott Dr. Csont került még be a legjobb tízbe, a toplista utolsó helyére.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Mai Médialiftünkben felfelé tart Tilla, miután az Ezek megőrültek! igen jól szerepelt a 18–49-es korosztályban, 321 ezer nézőt vonzott, amivel második lett a nézettségi versenyben. Különösen szép eredmény, ha megnézzük hozzá a grafikont is, ahol azt látjuk, hogy a műsor a végén is tartotta magát – sőt akkor ment a legjobban –, pedig közben már elindult a Barátok közt:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Az is látszik, hogy a Cool kilenc után kezdett bepörögni, tizenegy körül jó fél óráig a második legnépszerűbb csatorna volt – ebben az időben ment a Foglalkozásuk: amerikai, egyik főszereplője, Matthew Rhys ezért kapta tőlünk a zöld nyilat. A sorozat aktuális epizódja 8,2 százalékkal zárt, a Dr. Csont-tal együtt ez hozta a csatornának a legmagasabb esti közönségarányt.

Bagi és Nacsa nem remekeltek a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán! című műsorban,

az éppen tévéző ötven év alattiaknak 4,3 százaléka figyelte, a Cool ebben az időben nőtt a Duna TV fölé, miközben a Film+ is jórészt felette volt.

Mutatjuk azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el a vizsgált célcsoportban.

Az RTL Klub 2,1 százalékpontot vert rá a TV2-re, a Duna TV az ötödik helyet szerezte meg 4,2 százalékkal.

A Viasat3 a Comedy Centrallal teljesített egy szinten, a sort pedig a Super TV2 zárja 2,2 százalékos eredménnyel.

Forrás: Origo

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.