Vujity Tvrtko nemrég a Mokka műsorvezetőjeként tért vissza a TV2-re, de már új produkcióról is tárgyal, amely a Napló hagyományait vinné tovább. Időközben egy horvát tévécsatornának is besegített, a családjával pedig kis híján kiköltözött az Egyesült Államokba.

Mint arról mi is beszámoltunk, Vujity Tvrtko szeptember közepétől újra a TV2-nek dolgozik: egyelőre a Mokká-ban kapott szerepet, de a TV2 Csoport új hírportálján, a tenyek.hu-n is lesz önálló rovata, amelyben közéleti témákat érint majd.

Hetente eljátszom most is a gondolattal, hogy milyen témákat lehetne feldolgozni, a menekültválságot vagy éppen Lagzi Lajcsi történetét. Szükség lenne egy ilyen típusú műsorra, mivel nem mindent lehet abban a másfél-két percben bemutatni, amit egyébként remekül megcsinálnak a Tények-ben. Van pár sztorim talonban is, a nyitó történetem láttán szerintem leesik majd a nézők álla" – mondta az Origónak.

Jelenleg a Mokkában láthatjukForrás: TV2

Arról, hogy mivel foglalkozott, amíg nem volt képernyőn – többek között előadásokat tartott, és besegített egy horvát kereskedelmi csatornának –, itt írtunk bővebben.

Azóta kis híján kiköltözött a családdal az Egyesült Államokba – minden papírjuk megvolt már hozzá, közbeszólt azonban egy munkalehetőség. "A feleségem, aki válogatott kosárlabdázó, nagyszerű ajánlatot kapott Dávid Kornéltól, az egyetlen magyar NBA-sztártól – ő lett Dávid Kornél akadémiáján a női szakág vezetője. Ez a nő tizenöt évet rátett az életéből az enyémre, és ezek után, amikor azt mondta, hogy itt az élete nagy lehetősége, nem válaszolhattam azt, hogy ennek ellenére megyünk Amerikába."

Közben Tvrtko is megtalálta azt, ami miatt – a családján kívül – érdemes maradnia:Volt néhány megrázó beszélgetésem olyan dolgokról, amikbe korábban nem gondoltam bele. Amikor hazamentem Pécsre, másnap meghívott a polgármester egy kávéra, és azt mondta, sajnálja, hogy nem tud kifizetni pár száz millió forintot arra a reklámra, amit én csináltam a városnak. Az egy újabb megerősítés volt, hogy felelősnek kell éreznem magam azért a 147 ezer emberért, akikkel egy városban élek" – mesélte.

Tvrtko a TV2 sajtótájékoztatójánForrás: TV2

"Volt olyan ember, aki azért volt hálás, mert kisebbségiként képviselem őt, de olyan is előfordult, hogy odajött hozzám egy anyuka azzal, hogy milyen kár, hogy az ő hős fia történetét nem tudom sehol bemutatni – és elmesélt egy tényleg csodálatos történetet. Rá kellett jönnöm, hogy nem csak magam miatt vagyok itt, rengeteg ember hitt és bízott bennem, szócsöve voltam sokaknak, Pécsnek, nemzetiségi kisebbségeknek, hétköznapi hősöknek. Ezt szeretném folytatni."

Korábban volt arról is szó, hogy feltámasztják a Napló-t, erről így nyilatkozott: "Visszatértem a Mokká-ba műsorvezetőként, de elsősorban filmkészítő riporter vagyok, reményeim szerint hamarosan indul is egy új műsor, amely a Napló legjobb hagyományait viszi tovább, csak fiatalosabb, modernebb lesz. Jelenleg erről tárgyalunk, de ezek a műsorok nem úgy indulnak el, hogy keddről szerdára virradóra összeállnak. A legjobb esetben ezzel a produkcióval indíthatnánk 2016-ot" – tervezgetett.