Nem lesz zökkenőmentes a Konyhafőnök első adása

A konyhafőnök
Vágólapra másolva!
Október 5-én startol a Konyhafőnök harmadik évadja, a zsűri változatlan, a feladatok azonban biztosan okoznak meglepetést a versenyzőknek.
Vágólapra másolva!

A csatorna beharangozója szerint a harmadik széria a váratlan fordulatokról szól. Az első két évad után a jelentkezők azt hihették, hogy tudják, mire számíthatnak Fördős Zétől, Bernáth Józseftől és Vajda Pierretől - ez azonban valószínűleg nem így lesz.

A Konyhafőnök zsűrije a harmadik szériában sem változik Forrás: RTL Sajtóklub

Ahogy az RTL Klub főzőversenyének nézői megszokhatták, első körben saját kedvenc ételeiket készítik el a versenyzők, ezúttal azonban

mindenkinek valami egész mást kell kihozni az alapanyagokból, mint amit előre megtervezett.

Az első adásban például William Goldenberg amerikai hobbiedzőnek egy fogassal kell dolgoznia. "Én amerikai vagyok, nem tudom mi az a fogas!" - döbbent meg a feladat láttán, míg egy másik versenyzőnek a nyúlhússal gyűlt meg a baja.

Ismeretlen alapany is kerülhet eléjük Forrás: RTL Klub
Este mutatkoznak be az új versenyzők Forrás: RTL Klub

Az első versenynap sem lesz zökkenőmentes, hat lelkes séfjelölt veszi este birtokba a konyhapultokat, hogy a verseny végén elnyerjék a Konyhafőnök címet és a tízmliió forintot.