Vagyona felét bukja Matt LeBlanc

Sikersorozat
Vágólapra másolva!
32 millió dollárral lett szegényebb a Jóbarátok Joey-ja, de szerencsére csak egy sorozatban.
Vágólapra másolva!

Visszatért az Episodes, amely a magyar keresztségben a Sikersorozat címet kapta. Nem az elmúlt évek meghatározó komédiájáról, nem egy kihagyhatatlan szériáról van szó, de épp megfelelően „insider", azaz a tévéipar iránt érdeklődőknek érdekes lehet. Poén is van benne néhány, elszórva, pár karakter szerethető, mások pedig túlkarikírozottak, de alapvetően kellemes szórakozást nyújtott az eddigi három évad.

Hollywoodban vannak, de nem boldogok Forrás: Showtime

A negyedik elején Beverly és Sean visszatér az addigra már bőven megutált Los Angelesbe, hiszen a tévétársaság feje elrendelte, hogy folytassák az addigra mindenki által megunt és megutált Jeges című sorozatot (Pucks). A páros tagjai amúgy sincsenek nagy harmóniában, arról kell dönteni, eladják-e másoknak kellő forgatókönyvüket – ez sok pénzt hozna, de nem tudnának visszaköltözni Angliába.

Mennyit buktam??? Forrás: Showtime

Matt LeBlanc ugyanaz a roppant felszínes, léhűtő, de azért szerethető kópé, aki korábban is volt: miközben épp halálhírt közölnek vele telefonon, és meg kéne, hogy döbbenjen, vígan tovább flörtöl egy másik cabrióban ücsörgő szépséggel.

Dráma csak egy van, de az is vígjátéki elemekkel átszőve,

ugyanis a Jóbarátok színésze 32 millió dollárt bukik azzal, hogy elpatkolt a pénzét, befektetését kezelő férfi. LeBlanc ekkor berúg (ennél láttunk már hitelesebb részeget képernyőn), kicsit összeomlik, a céghez új női vezető érkezik, Lincolnéknak pedig nagy döntést kell hozniuk.

Egy kis flört mindig belefér Forrás: Showtime

Daisy Haggard (Myra) nagyon hiányzott, a 24 című sorozat Chloe-ja óta senki nem tudott úgy fintorogni, mint ő. Harmatos visszatérés volt, igazán emlékezetes poénok nélkül, de azért maradunk a folytatásra. 6/10.

Carol női főnököt kap Forrás: Showtime
Nem őszinte a gyász Forrás: Showtime
32 millió??? Forrás: Showtime
Döntést kell hozni Forrás: Showtime