A Wikipédia vonatkozó szócikkében előre írnak a The Voice október 27-i adásáról, e szerint Király Viktor elveszti a következő csatát Jordan Smith ellenében.

A The Voice jelenlegi, kilencedik szezonjáról szóló wikipédiás szócikket olvasgatva igencsak meglepődtünk, amikor eljutottunk a The Knockouts című részhez, ahol a következő kört, a KO adásokat tárgyalják. 

Itt ugyanis ezt találtuk:

Forrás: Wikipedia

A táblázat előre listázta az október 27-i adás versenyzőit, Király Viktort pedig a Loser, vagyis Vesztes oszlopba sorolta. A mezőkben azonban nem jelölték még színkódokkal a nyertest és a vesztest, elképzelhető, hogy a szócikk szerkesztője csak előre elkészítette a táblázatot,  és nem figyelt közben arra, hogy ki kerül a Winner, illetve a Loser oszlopba – mindenesetre így is különös a dolog. Nem tudjuk, mi lehet a szerkesztő forrása, az "Episode 11"-hez biggyesztett lábjegyzet nem visz át más linkre. 

Király Viktor közben a Twitter-oldalán még csak arról ír lelkesen, hogy a jövő héten indulnak a The Voice KO adásai – vagyis az újabb párbajok, ahol szintén két énekes küzd egymás ellen, de már önállóan kell színpadra állniuk.  Az előző adásban még duettek voltak, ilyen volt Viktor párbaja, amit megnyert: 

A Wikipédia ominózus oldalát cikkünk megjelenése óta módosították, már nincs ott a nevek fölött a Winner, illetve Loser felirat.