Hiedelmek szerint léteznek bejáratok a pokolba

DoQ
Vágólapra másolva!
A pokol több vallás és kultúra szerint az örök kárhozat helye, ahová haláluk után jutnak a becstelen lelkek. Sokan azonban úgy tartják, hogy az alvilágnak léteznek bejáratai a Földön is - vulkánok, lávatavak és izzó barlangok, amelyeken keresztül betekintést nyerhetünk a szenvedés birodalmába. A pokol kapui című dokumentumfilm az alvilág öt földi kapujához kalauzolja el a nézőket.
Vágólapra másolva!

Masaya-vulkán, Nicaragua

A dél-amerikai bennszülöttek már a kezdetek óta földöntúli erőt tulajdonítottak a hatalmas, füstöt okádó Masayának, amelyre a vulkánisten lakhelyeként tekintettek, előtte gyakran emberi áldozatokkal tisztelegtek. A tűzhányót a 16. században 'boca del infiernonak' keresztelték a spanyol felfedezők, ami annyit tesz, a pokol szája. A felderítők leveleikben tűzről, mérgező füstről és feneketlen sötétségről írnak, így a keresztény spanyoloknak meggyőződése volt, hogy az Újvilágban ráleltek az alvilág földi bejáratára.

A felderítők leveleikben tűzről, mérgező füstről írnak Forrás: DoQ

Helka, Izland

A Helka Izland legaktívabb vulkánja, 874 óta több mint húsz alkalommal tört ki. A középkorban úgy tartották, hogy a hegy a pokol tüzét ontja magából, a kitörést kísérő földrengésről és sikolyokat idéző hangokról pedig arra következtettek, hogy a kráterből gonosz lelkek szabadulnak ki, amelyek a környező falvakban előforduló halálesetekért felelősek. Ezért a vulkán a mai napig a Pokol Kapuja nevet viseli.

A kráterből gonosz lelkek szabadulnak ki Forrás: DoQ

Xibalba, Belize

A maja nép ősi mondavilágában felfedezhető egy, a purgatóriumhoz nagyon hasonló koncepció, a Xibalba (vagy más néven a Félelem Helye), amelyen az lelkeknek keresztül kell menniük, mielőtt a paradicsomba értek. A mítosz szerint a másvilágra induló szellemeknek először egy skorpiókkal és vérrel teli folyón, majd sötét, késekkel szegélyezett termeken kellett átjutniuk, végül pedig denevérekkel és jaguárokkal küzdöttek meg.

Kutatók a belizei Tapír-hegység barlangrendszerének egyik bejáratánál emberi áldozatok maradványaira, egy ősi maja oltárra és egy kikövezett útra bukkantak. A régészek szerint a maják úgy hitték, hogy a barlang belseje maga a Xibalba.

Egy kikövezett útra bukkantak a kutatók Forrás: DoQ

Tainaron, Peloponészoszi- félsziget

Kutatók szerint a görög mitológiából ismert Tartaroszt minden bizonnyal egy dél-görögországi, elárasztott barlangrendszer inspirálhatta, amely keskeny bejárataival, földalatti folyóival, cseppkövekkel csipkézett üregeivel és végtelen sötétségével valóban olyan hangulatot áraszt, mintha a következő sarkon Hádész várna az odalátogatókra.

A hely pokoli hangulatot áraszt Forrás: DoQ

Erta Ale, Etiópia

A világ egyetlen lávatava, az Erta Ale Etiópia és Eritrea határán húzódik, neve a helyi afar nyelven annyit tesz Füstölgő hegy. A vulkán krátere mindössze 85 méter mély, ezért a tűzhányóban fortyogó láva jól látható, sőt néha túl is csordul a peremen. A pokol érzetére tovább erősít a tény, hogy az Erta Ale-nek a világ egyik legforróbb sivataga ad otthont, ráadásul gyakoriak a merényletek is a kelet-afrikai országban.

A tűzhányóban fortyogó láva jól látható Forrás: DoQ

A pokol kapui november 21-én 21.05-kor rajtol a DoQ tévén.