2015 legjobb sorozatai, 1. rész

Melissát jó nézni
Vágólapra másolva!
Ragyogó év volt a sorozat- és tévéiparban 2015. A médiaipari válságnak az USA-ban már régen vége, írósztrájk sem blokkolta a folyamatos gyártást, kiváló új szériák indultak, a régebben futók közül pedig többnek sikerült emlékezetes, igényes, fordulatos évadot előállítania idén. 25 olyan sorozatot szedtünk össze, amelyet 2015-ben érdemes volt nézni, ezeket négy részben közöljük, a legvégén a top 10-zel. A magyar szériák ebből a gyűjteményből kimaradtak, de külön cikkben majd azokat is méltatjuk - vagy temetjük.
Vágólapra másolva!

25. The Last Man On Earth

Az alaphelyzet érdekes és sokat ígérő, legalábbis egy komédia számára mindenképp: egy vírus mindenki kipusztít a földön, kivéve egy férfit. Amikor már épp halálra inná magát végtelen unalmában, vagy sziklának hajtana egy kocsival, találkozik egy nővel, majd pár újabb emberrel, tehát a címben lévő állítás hamar érvényét veszti.

Melissát jó nézni Forrás: FOX

A második, 2015-ös évadban már minden néző számára egészen nyilvánvaló, amit addig is sejtett: a főszereplő egy rohadtul idegesítő pancser, egy komplett idióta, akivel aligha bírnánk ki két napnál többet egy lakatlan szigeten, addig ütnénk a fejét egy kókuszdióval, amíg mozog. Hogy miért érdemes mégis nézni ezt a súlyos, társadalmi problémákat szinte teljesen nélkülöző szériát?

A főhős roppant idegesítő Forrás: FOX

Egyfelől érdekes, miképp dolgoz fel egy komor helyzetet, az apokalipszist egy komédia, másfelől ott van Melissa, azaz January Jones szépsége, Todd, azaz Mel Rodriguez természetes játéka, továbbá a nevetséges, banális helyzetek sora, amelyek kétségbeejtően emberiek, és bemutatják, mitől omlik össze egy mikroközösség, milyen kisstílű, bosszúálló, önző tud lenni az ember. Még akkor is, ha tele minden szupermarket, és nincs sehol eladó.

------------------

24. Humans

Ki ne örülne neki, ha családtagja egy nap beállít egy egzotikus szépségű robotlánnyal, aki mos-főz-takarít? Például a „szintetikus" akciós árának megörülő családfő felesége, illetve nagylány nem ugrál az örömtől, nem úgy, mint a kiskamasz fiú, aki le sem tudja venni a szemét a jövevényről. Pedig egy olyan világban járunk, ahol a kormány félmillió automata szociális munkást gyártat le, hogy ők gondoskodjanak az idősekről, ahol emberszerű robotok dolgoznak a farmokon, vagy osztogatják az ingyen újságot a pályaudvar előtt.

Szeretné, ha ő pakolászna a konyhában? Forrás: Channel 4 / AMC

De mit gondolnánk akkor, ha hazatérve a bamba tekintetű masszőrrobot a „Jó napot uram, épp közösülök a feleségével"-szöveggel lep meg minket? Mennyire lennénk idegesek, ha öt, rendőrök által körözött, szökött robot megszállná a konyhánkat, egyik – igen csúnya - társukat ott próbálnák élesztgetni a konyhánk közepén? És hány feleség tűri el, ha férje a robotlánnyal hetyeg, míg ő dolgozik?

Van olyan, akit kupiban használnak Forrás: Channel 4 / AMC

A sorozat a sci-fik között biztosan megállja a helyét, érdekes kérdéseket vet fel, hosszan rugózik az ember-android párkapcsolat lehetséges konfliktusain, adott esetben bemutatván, milyen gondok adódnak abból, ha egy kiskamasz izgatottan megfogja egy robotnő mellét, vagy annak törlik emlékeit. Az első egy-két rész alapján jobb pozícióban is végezhetett volna, a hatodik-hetedikre lendületet vesztett, de a top 25-be azért befért nálunk.

------------------

23. Sex&Drugs&Rock&Roll

Egy szórakoztató alkotás, egy nap alatt kivégezhető a tíz, egyenként 22 perces rész. Jópofa széria, de nem sokkal több sajnos, pedig Denis Leary előző munkáját, a fallokrata, hímsoviniszta poénok mellett sok érzéssel és érzelemmel teletömött, drámai és közben vicces Ments meg!-et imádtuk. Az a top 5-ben végzett volna, ha 2015-ben még ment volna, de a Sex&Drugs&Rock&Roll nem olyan jelentős darab: a már kimúlt Kaliforgia híveinek, és a negyvenes-ötvenes korosztálynak ajánljuk.

Vártuk, de nem érte el a Ments meg! szintjét

Az alaphelyzet szerint Denis Leary egy Johnny Rock nevű pali, a The Heathens frontembere, énekese. Igazi rock'n'roll figura, minden együttese szétesett, általában miatta: a Heathens például pont aznap, amikor megjelent az első és egyetlen lemezük. Kiderült, hogy John jóformán mindegyik zenekari tag nővel lefeküdt, a botrány miatt feloszlottak, noha épp felszálló ágban volt a banda, amit a szaklapok is nagyon szerettek. Itt írtunk róla hosszabban.

------------------

22. Family Guy

Amíg a Simpson családon már látszanak a fáradtság jelei, addig a Family Guy egyelőre keveset veszített kezdeti varázsából, nem feltétlenül lenne szüksége olyan fogásokra, mint hogy egy kis önreklám miatt kinyírja az egyik alapszereplőt, csak hogy aztán vissza is hozza. Akinek az elején tetszett, az valószínűleg ma, a tizennegyedik évad idején is szívesen nézi, akárcsak a South Parkot, amely pedig már a tizenkilencedik szezonnál jár. Simsponék mentségére szóljon, hogy ők már a huszonhetediket tapossák.

A Family Guy tartja a szintet Forrás: FOX

A Family Guy tizennegyedik évadjában Quagmire saját főzőműsort kap, Stewie meglátogatja a Trónok harca íróját, George R. R. Martint, de többek között egy törpe Tom Cruise és Joe eddig még nem látott apja is megjelenik, miközben az Én, a robotról vagy a Túl a barátságon-ról is kapunk egy-egy paródiát.

------------------

21. Louie

Aki nem botránkozik meg azon, hogy valaki a terrorizmussal vagy éppen a vérfertőzéssel poénkodik, annak a Louie még úgy is élvezhető, hogy idén már az ötödik évadját zárta. A széria alkotója, a magyar származású Louis C.K. ügyel arra, hogy a történet ne fáradjon ki, az FX most is úgy rendelte meg a hatodik szezont, hogy a produkció hosszabb szünetre vonul – csak akkor folytatódik, ha a komikusnak már lesz elég anyaga az új etaphoz.

Louis C.K.

A klasszikus értelemben véve túl sok izgalom sosem volt a sorozatban, azt viszont megtudhatjuk belőle, hogy milyen lenne az életünk, ha minden esetben vállalnánk a véleményünket, és nem félnénk megmutatni a saját hibáinkat sem: minimum érdekes, de sok esetben viccesebb is.

Szombaton a 16.-20. helyezettel folytatjuk. Kommentben várjuk a kedvencét!

Szavazzon!

Hány sorozatot néz?

Szavazzon!

Hány csatornát néz rendszeresen?