Az Életképek még mindig a közmédia erős bástyája

Életképek Hegyi Barbara Kulka János
Vágólapra másolva!
Január 11-én a 18-49-es célcsoport tagjai közül a Barátok közt-öt nézték a legtöbben, 375 ezren. Ezt követte az Éjjel-nappal Budapest, a Fókusz és az RTL Híradó, a TV2 először az ötödik helyen szerepel a Tények-kel. Közmédiás produkció nem fért be a tíz legnézettebb műsor közé, a tizedik pozícióba a Film+ furakodott be A rend őrzője című akciófilmmel.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Mai Médialiftünkben egyedül Hegyi Barbara tart felfelé, miután az Életképek-et még mindig viszonylag szépen nézik az ötven év alattiak is, az M3-on 4,2, illetve 4,4 százalékos közönségaránnyal ment a két tegnapi epizód – ez volt itt a legmagasabb esti eredmény, jóval a csatornaátlag fölött, hiszen az M3 nem szerepel a tízes toplistán, ahol 2,4 a legalacsonyabb napi átlagos közönségarány.

A Duna TV-n a Magyar krónika hozta a legrosszabb esti eredményt,

az éppen tévéző ötven év alattiaknak csupán 0,7 százaléka figyelte, Csőre Gábor miként értekezik a játék fogalmáról. Matt Bomer sem lopta be magát a magyar nézők szívébe A nagy svindli-vel, az RTL II-n futó sorozat 0,3 százalékos közönségaránya volt az este egyik legrosszabbja. Mutatjuk grafikonon is, a főbb csatornáknál hogyan alakult a legfontosabb napszak:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A csatornák versenyéből az RTL Klub került ki győztesen, 4,7 százalékpontot tudott ráverni a TV2-re.

A Duna TV 2,8 százaléka csak a hetedik helyre volt elég,

a Film+, a Cool, a Comedy Central és a Viasat3 is megelőzte. A közmédia csatornái közül az M2 szerepel még a tízes toplistán, ez a Super TV2-vel teljesített egy szinten, valamivel megelőzve a RTL II-t.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.