Sorozat készül Douglas Adams regényéből

Az előző Dirk Gently-sorozat
Vágólapra másolva!
A Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája című írás kerül tévére.
Vágólapra másolva!

A Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája (Dirk Gently's Holistic Detective Agency) Douglas Adams írása, az Egyesült Királyságban 1987-ben, Magyarországon 1992-ben jelent meg először. A szerző itthon is népszerű, a Galaxis útikalauz stopposoknak, illetve annak folytatásai sokak kedvelt olvasmányai voltak, ugyanis Adams remek érzékkel keverte a sci-fit a humorral.

Az előző Dirk Gently-sorozat Forrás: BBC

Most a BBC America adott le megrendelést egy új sorozatra előbbi regény alapján, nyolc rész készül, a forgatókönyveken Max Lands ügyködik, a gyártásban részt vesz az AMC Studios és az Ideate Media, többek közt. A történet és a karakterek egyszer már képernyőre kerültek, a BBC4 kezdett bele 2010-ben egy négyrészes szériába.

Az előző Dirk Gently-sorozat főszereplője mellesleg a brit Stephen Mangan volt, aki a Sikersorozatban is játszik. Utóbbi széria nálunk előkelő helyen végzett 2015 legjobb sorozatai között.