Felfoghatatlanul sok pénz megy új tévésorozatokra

2016.01.18. 10:07

Hatmilliárd dollárt, 1700 milliárd forintot költ 2016-ban a Netflix egyedi tartalomra.

„Nem gondoljuk, hogy túl sok lenne a tévés tartalom. Nagy terveink vannak 2016-ra és a későbbi időszakra" – mondta Ted Sarandos, a Netflix tartalomért felelős vezetője vasárnap egy pasadenai sajtóeseményen, hozzátéve, hogy 600 órányi eredeti, saját tartalmuk lesz ebben az évben.

Médiacégek vezetői újságíróknak nem szeretnek pénzekről beszélni, de azt is elárulta, hogy hatmilliárd dollárt, 1700 milliárd forintot költenek majd ebben az évben saját gyártásra, illetve vásárolt tartalomra. A cégnek világszerte 70 millió előfizetője van.

House of CardsForrás: Netflix

Sarandos alighanem az FX vezérigazgatója, John Landgraf szavaira reflektált, aki szerint már túl sok a tévés tartalom, hiszen csak a nagy amerikai tévétársaságoknál és az internetes tartalomkészítőknél 400-nál is több új, fikciós sorozat indult 2015-ben, ami őrületes kínálat. A szakma szerint 2016 és 2017 lehet a csúcspont ebből a szempontból az USA-ban.

A Netflix egyedi tartalmai közt ott a House of Cards, a Hemlock Grove, a Marco Polo, a Narcos, a Sense8, többek között.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK