Valamire készül a Viasat - a pucér valóságshow-k rövid története

2016.01.22. 20:50

A Viasat3 még decemberben hirdette meg új, saját gyártású párkereső műsorát, úgy tudjuk, már javában zajlik a casting. Elképzelhető, hogy a szereplőknek vetkőzniük kell, nem ez lenne az első valóságshow, ahol a meztelenség adja a műsor lényegét.

"Bevállalós vagy? Le tudod vetkőzni a gátlásaidat? Keresed a szerelmet, és elmennél érte egy trópusi szigetre? Ha elmúltál 18 éves, és még nem vagy 40, akkor jelentkezz a Viasat3 új műsorába!" – hangzik a csatorna december közepén megjelent felhívása:

A második kérdés már alapból áthallásos, vélhetően nem csak a gátlásaikat kell majd levetkőzniük a játékosoknak. Megkerestük a Viasat3-at, de egyelőre titkolózik a műsorral kapcsolatban, a Bors azonban beszélt két lánnyal, akik azt mondták, hogy egy meztelen realityre hívták volna őket.  

Meztelenül kellene a kamerák előtt létezni, de ízlésesen lenne forgatva a mozi, nem mutatnának illetlen dolgokat" – mondta egyikük, a reality műfaját erősen összekeverve a mozival, miközben a másik így nyilatkozott: "Annyit mondtak, hogy egy szigeten forgatják majd a show-t, február-március környékén, egy pucér reality lesz, és jó lehetőség egy magamfajta fiatal modellnek."

Nem ez lenne az első

Ha így is van, az ötlet akkor sem új, láttunk már a tévében más realityket is, ahol a szereplőknek meztelenül kellett megjelenniük. Legutóbb talán a Dating Naked volt ilyen, ezt Meztelen szerelem címmel a LifeNetwork is bemutatta itthon:

A képernyőn az intim testrészeket ugyan kikockázták, de a lényeg ettől még nem változott: a párt kereső fiatalok úgy ismerkedtek egymással, hogy egyikük sem árult zsákbamacskát, legalábbis esetleges testi hibáikat nem tudták eltakarni. Valószínűleg annak, aki egy ilyen műsorba jelentkezik, fontos is, hogy a másiknak ne legyenek feltűnő testi hibái.

Voltak is olyanok, akik pucéran találták meg a boldogságot, háttérként pedig egy trópusi sziget és az óceán fölött lenyugvó nap szolgált – legalább egy pár össze is házasodott, természetesen a ceremóniára sem vettek magukra semmit:

Túlélni ruha nélkül

A Meztelen szerelem 2014-ben indult a VH1-on, a Discovery azonban már egy évvel korábban elindított egy pucér realityt, a Naked and Afraid-et – igaz, annak nem a párkeresés, hanem a túlélés a lényege. A tavaly már a negyedik évadjáig jutott szériában két vadidegent dobnak le meztelenül valamilyen szélsőséges természeti környezetbe, úgy kell kibírniuk 21 napot:

A Discoverynél egy hasonló minisorozat is készült 2013-ban, ott egy profi túlélőművész, Ed Stafford vállalta, hogy eltölt hatvan napot egy lakatlan szigeten, ruha, élelem és bármiféle eszköz nélkül. A brit hadsereg egykori tisztje több műsorban is szerepelt már a csatornán, ő volt az első, aki teljes hosszában végiggyalogolt az Amazonas mentén – tavaly interjúztunk is vele, a cikket itt találja.     

A meztelenség művészete

A meztelen test ezenkívül egy művészeti projekt része is lehet a képernyőn, a 2013-2014-ben futott Naked Vegas például a Las Vegas-i testfestők különös világát mutatta be. A 2014-ben indult Skin Wars ugyanezt a művészeti ágat járta körül, csak izgalmasabbá tette a dolgot, a testfestőket egymással versenyeztette a 100 ezer dolláros fődíjért. A második évad promójához a házigazdát, Rebecca Romijnt is kifestették, nézze csak!

A legviccesebb és a legkínosabb  

A meztelenséget viccesen – vagy legalábbis nem halálosan komolyan – is el lehet adni, a legjobb ilyen realityt szerintünk a TLC indította: ez volt a Buying Naked, amelyben egy ingatlaniroda naturisták számára keresett házat. A széria bővelkedett a kellő mértékig kínos, inkább abszurd pillanatokban, például amikor a potenciális vevők a ruhát viselő szomszédokkal találkoztak, vagy amikor a kezdő ingatlanügynököt beküldte a főnöke egy nudista kommunába:

A Naked Office-ban már inkább a kínos pillanatok domináltak, miután a brit reality azt mutatta be, hogy a laza péntek mintájára meztelen pénteket tartottak pár irodista – az alábbi videón nagyjából 3.50-nél indul az ominózus munkanap. Most komolyan, ön el tudná képzelni, hogy hatékonyan dolgozik, miközben ön és a kollégái is meztelenek?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK