Egészen mást hallott A Dal 2016 zsűrije

Budapest, 2016. január 23. Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal című televíziós show-műsor első elődöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda útjai gyártóbázisán 2016. január 23-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Tolvai Reni roppant előnytelen szoknyával, Benji pedig lógó cipőfűzőkkel is biztosan ment tovább az első adásból. A zsűri nagy kedvence Freddie volt, akit korábban Fehérvári Gábor Alfréd néven ismerhetett a tévéző. A zsűri frissítése jót tett a show-nak, de a legkritikusabb még mindig az egyetlen régi tag, Pierrot volt.
Vágólapra másolva!

A Dal egykor a közmédia erős fegyvere volt, egymilliós nézettség fölötti eredményekkel, de 2015-ben már lényegesen gyengébb számokat hozott a hat show. Talán ennek következménye, hogy lecserélték a zsűri háromnegyedét, csak Pierrot maradt hírmondónak, és egy kommunikációs ügynökséget is megbízott az MTVA az eurovíziós előszobának számító műsorfolyam népszerűsítésével. Ez a cég serényen bombázta a sajtót közleményekkel és kis hírekkel, így az adásnapon már jó előre megtudhattuk, hogy "Tatár Csilla rövidben, Fatima pine up stílusban, Freddie pedig sportos casual-ben áll ma este a színpadra."

Odett kezdte a sort Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mivel az Eurovízió perverz módon érdekli a magyarokat, természetes, hogy a közmédia megpróbál A Dalból prémiummárkát csinálni, de ehhez kell harminc hallgatható, egyedi szerzemény, karakteres előadó – na jó, legyünk engedékenyek, legyen tizenöt. A lebonyolítás rendszere lehetne feszesebb, a negyedik-ötödik menet, amit középdöntőnek hívnak, jóformán csak arra szolgál, hogy a fináléra a kitartó nézőben rögzüljön az összes döntős szerzemény, így viszont két héttel hosszabb a kiválasztás menete, mint indokolt lenne.

Mohamed Fatima itt vigyorog, de fellépése után a zsűri elvette jókedvét Forrás: MTI/Illyés Tibor

Minden show vagy popkoncert alapvetése, hogy gyors dallal kell nyitni, ezt szerencsére A Dal szerkesztői is tudták, mert Odett egy tempós szerzeménnyel kezdett: ő nagyon szerette volna, ha a refrén rögzül az emberben, így tízszer azt elénekelte. A zsűri nem szórta meg sok ponttal,

a napszemüveg mögé bújó Frenreisz Károly volt a legszűkmarkúbb,

csak hatot adott, de a közönségtől is csak öt jött. A szülés után kikerekedett arcú Tatár Csilla szerint szép a 34 (a lehetséges ötvenből), de szerintünk füllentett, hogy Odett el ne sírja magát.

A ByTheWay együttes az X-Faktorban tűnt fel Forrás: MTI/Illyés Tibor

Fatima a régi Táncdalfesztiválok hangulatát hozta vissza: hangja kétségkívül van, de a dala nem tűnik 2016-ban befutónak, sovány 30 pontot gereblyézett össze. Egykoron még Szikora Róbert volt az X-Faktorban a ByTheWay együttes mentora, a legények lehetetlen kardigánban léptek fel, csinos vokalista lányokkal: Both Miklós zsűritag volt ezúttal a legszigorúbb, ötöt adott, talán attól tartott, hogy elfogynak a pontjai a végére.

Félhold is volt a show-ban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Palmer Izsák együttese, a Mushu következett, neki a legutóbbi emlékezetes húzása az volt, amikor egy kamu halálhírrel viccelődött a Mokkában, amúgy a Rising Star nézői ismerhették korábban. Frenreisz a punkos frizuráját irigyelte, Both szokatlanul lelkesen kommentálta a fellépést, Zséda a magyar szöveget hiányolta: a 36 ponttal az élre ugrottak. Huey Lewis & The News és Celine Dion már énekelt Power of Love című dalt, most Török Jázmin is megpróbálkozott ilyen címmel, nem is volt semmi baj a hangi tudással. A zsűritől ugyanúgy 30-at kapott, mint Izsák, de a nézőktől csak ötöt, így 35 lett a jussa.

Török Jázmin: több hang, mint haj Forrás: MTI/Illyés Tibor

Benji üzenete roppant eredeti volt („soha ne add fel álmaidat"), majd egy érzelmes-érzelgős dallal érkezett. Erősen izzadt szegény, de nem tudtunk figyelni a dalra, mert a háttérben ide-oda rohangáltak emberek, egyik-másik ballonkabátban, egy nő piros cuccban pózolt egy utcai lámpa alatt, miközben őszi falevelek hullottak. A zsűrinek és a nézőknek viszont bejött, 39 ponttal gazdagodott - amikor már nagyon örült volna, Tatár Csilla figyelmezette, mint egy haszontalan kiskamaszt, hogy kioldódott a cipőfűzője, vigyázzon, amikor kifelé sasszézik.

Benji a zsűrinek és a tévézőknek is tetszett, csak nekünk nem Forrás: MTI/Illyés Tibor

Volt „Egy másik zenekar" nevű banda is, Zséda szerint egy szigetet jelentettek a zenei zűrzavarban: ő tíz pontot adott nekik, Pierrot viszont csak négyet, ilyen véleménykülönbség még nem volt ebben A Dalban, de talán a korábbi évek kiadásaiban sem. 36-ot kaptak, ezzel mentek is tovább.

Palmer Izsák emlékezetes arc volt Forrás: MTI/Illyés Tibor

Veres-Kovács Petra hullócsillagokkal, havas tájjal és egy emocionális lassúval próbálkozott, Pierrot roppant udvariasan kezdte értékelését, de szerinte a kedves kis dalocska nem engedte megcsillanni „azt a fene nagy tehetséget", és csak szerény öt pontot adott, végül 32 pontot zsebelt be. Tatár Csilla bakizott itt egyet, 39-et mondott, de hamar korrigált.

Tolvai Renit a zsűri vitte tovább

Sokat próbált matrózhangot hallott Pierrot Freddie esetében, aki korábban Fehérvári Gábor Alfréd néven lépett fel itt-ott, de nyilván rájött, hogy ez így hosszú lesz. Frenreisz a végére belelkesült, kilenc pontot adott, akárcsak Pierrot vagy Zséda, így a sármos Frédi 42 ponttal zárt, ez pedig sima továbbjutást jelentett.

Freddie nyerte az első kört Forrás: MTI/Illyés Tibor

Military-stílusban nyomult a rettenetes szoknyába bujtatott, géppisztoly-töltényekkel felcicomázott Tolvai Reni, volt ott mellette pár földön fetrengő, gladiátor-amerikaifutballista-katona, háta mögött lobogó ejtőernyő, tűz, de a dal talán gyengébb volt, mint a show. „Ha kivesszük a látványelemeket, egy döglött hal lesz belőle, én nem vagyok ennek a dolognak a rajongója” – lombozta le a lányt Pierrot, és még rádobott egy sovány ötöst:

aligha mennek együtt pezsgőzni a műsor után.

Zséda egy tízessel kínálta meg, 35 ponttal zárt. A zsűri továbbvitte, eztán elrajtolt a vigaszágas szavazás: a tévézők a ByTheWay formációt mentették meg. Mellettük továbbment Freddie, Benji, Mushu, Egy Másik Zenekar és Tolvai Reni.

Szavazzon!

Jobb az új zsűri?