Már alakul, hogy mit nézünk ősztől a tévében

Adrianne Palicki Mockingbird
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban mostanában ér véget a pilotszezon, a tévécsatornák az elmúlt hetekben sorra rendelték meg azokat a pilotokat, amelyek alapján ősszel sorozat is indulhat. Folytatódik A szökés és a 24, feltámad a MacGyver, Az ördögűző, a Kiképzés, a Kegyetlen játékok és az Elrabolva című filmekből jön a tévés változat, Reese Witherspoon, Kevin James és az Így jártam anyátokkal alkotópárosa is új projekten ügyködik – íme, tizenöt izgalmas kezdeményezés.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tévéiparban nem könnyű képernyőre kerülni, elég hosszú és idegőrlő a folyamat, amíg valaki eljut odáig.

Az írók és producerek nyaranta több száz sorozatötlettel állnak elő,

ezek kisebb részéből rendelik csak meg a forgatókönyvet, majd az írások alapján kérik be a pilotokat, minden országos csatorna nagyjából húszat – ennek az ideje hagyományosan januárban van, vagyis most már a legtöbb megrendelésről tudhatunk.

Hogy egy pilot miként jut el addig, hogy a sorozatot is bekérjék belőle, arról itt írtunk hosszabban, most tizenöt izgalmasnak tűnő projektet mutatunk be, a négy nagy országos csatorna, az ABC, a CBS, a Fox és az NBC kínálatából válogatva.

24: Legacy

Még egy etap érkezik a 24-ből, Jack Bauer nélkül, teljesen új szereplőgárdával. Az új főhős egy fekete srác (Corey Hawkins), aki háborús hősként tér vissza az Egyesült Államokba, de egyből olyasmibe keveredik, aminek megoldásához a CTU segítségére van szüksége. Már megvan a női főszereplő is, Miranda Otto személyében.

Corey Hawkinsszal újít a 24 Forrás: AFP/2015 Getty Images/Kevin Winter

Designated Survivor

Az egykori Jack Bauer, Kiefer Sutherland eközben egy másik projekttel próbálkozik, a Designated Survivor-nak executive producere és főszereplője is lesz – különösképpen nem kell aggódnia, hiszen az ABC egyből sorozatot rendelt az alkotóktól. A történet középpontjában egy amerikai politikus áll, akinek az ölébe hullik az elnöki poszt, miután a kabinet nagy része odaveszett egy támadás során.

Nem Jack Bauerként tér vissza Forrás: NurPhoto

A szökés

Nem a 24 az egyetlen klasszikus sorozat, amelyet feltámasztanak, hét év kihagyás után folytatódik A szökés is, ráadásul a halottnak hitt Michael Scofield is visszatér benne. Nemcsak az őt alakító Wentworth Miller, de Dominic Purcell is megismétli egykori szerepét, ahogyan Sarát (Sarah Wayne Callies) is újra láthatjuk.

Megint összeállnak Forrás: Origo

MacGyver

Feltámad a nyolcvanas évek klasszikus sorozata, a MacGyver is, csak kicsit más köntösben: az egykori címszereplő, a ma 66 éves Richard Dean Anderson biztosan nem fogja megismételni a szerepét, hiszen a széria egy huszonéves MacGyvert mutat be, aki egy titkos szervezetnél veti be nem mindennapi képességeit, hogy megakadályozzon különféle katasztrófákat.

Az eredeti MacGyver, Richard Dean Anderson Forrás: ABC

The Exorcist

Úgy tűnik, egyre kevesebb az ötlet az amerikai tévéiparban, legalább négy ismert film is megkaphatja a sorozatos feldolgozást. Az egyik az 1973-as Az ördögűző, amely William Peter Blatty két évvel korábbi regényén alapult, a mostani változat is ehhez nyúlt vissza. A készítő a Fantasztikus Négyes forgatókönyvírója, Jeremy Slater.

Sokakra a frászt hozta annak idején Forrás: Warner Bros.

Taken

Egy másik film, amely megihlette a tévéseket, az Elrabolva, ennek már amúgy is volt két folytatása a moziban. Ha esetleg lenne olyan, aki nem tudja, miről van szó, a filmekben Liam Neeson karaktere áll bosszút különféle családtagjai elrablóin – ehhez készülne most egy előzménysorozat arról, hogy a férfi miként vált ezzé a kíméletlen figurává. Az eredeti producer, Luc Besson is közreműködik.

Liam Neeson nem kímélt senkit Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Cruel Intentions

Szintén két folytatást ért már meg a Kegyetlen játékok is, amely egyébként a Veszedelmes viszonyok mai átdolgozása volt, 1999-ben jelent meg. A tervezett sorozat tizenöt évvel az eredeti film után játszódik, Annette és Sebastian fia egy régi naplón keresztül értesül szülei mocskos dolgairól, miközben nagynénje, Kathryn próbálja irányítani őt. Sarah Michelle Gellar is megismételheti egykori szerepét.

Féltestvérek az eredeti filmben: Ryan Phillippe és Sarah Michelle Gellar Forrás: Origo

Training Day

A filmfeldolgozásokból sosem elég, készül a 2001-es Kiképzés tévés verziója is, Denzel Washington annak idején ezért a filmért kapta meg a második Oscar-díját, főszereplőként az elsőt. Eredetileg Ethan Hawke figuráját tanította be, tapasztalt zsaruként edzette a zöldfülűt – a képernyős átiratban egyelőre annyi a változás, hogy nem az idősebb, hanem a fiatal, idealista rendőr lesz fekete.

Az eredeti páros, Denzel Washington és Ethan Hawke Forrás: Warner Bros.

Chicago Law

Újabb sorozattal bővülne a különféle szakmákat, társadalmi köröket bemutató Chicago-széria, a Lángoló Chicago, a Bűnös Chicago és a Chicago Med után jön a Chicago Law is, amely a címéhez híven a város ügyvédeiről szól majd. Az alkotó maradt Dick Wolf, neki egy másik, hasonlóan szerteágazó projektet is köszönhetünk, az az Esküdt ellenségek-ből indult.

A tűzoltókkal kezdődött Forrás: NBC

Marvel's Most Wanted

Tovább bővül a Marvel tévés univerzuma is, A S.H.I.E.L.D. ügynökei spin-offal gazdagodik. A képregényrajongók által jól ismert Barbara Morse, vagyis Mockingbird – magyarul Seregély vagy Csalimadár – már az anyasorozatban is megjelent, Adrianne Palicki játszotta, ő lép most elő főszereplővé.

Adrianne Palicki mint Mockingbird Forrás: ABC

Dráma Reese Witherspoonnal

Korábban Please Don't Go címen lehetett hallani Reese Witherspoon projektjéről, a végleges címe azonban még nem derült ki, mint ahogy az sem, hogy a színésznő szerepelni is fog-e benne, vagy csak producerként közreműködik. A történet egy könyörtelen válóperes ügyvédnőről szó, aki egy lakókocsiparkból küzdötte fel magát a dallasi elitbe, ám a múltja egyre kísérti.

Reese Witherspoon könyörtelen, ha válásról van szó Forrás: AFP/Valerie Macon

Vígjáték Kevin Jamesszel

A Férjek gyöngye főszereplője, Kevin James visszatér a tévézéshez, régi sorozata vége, vagyis 2007 óta nem láthattuk képernyőn – azóta viszont olyan filmekben szerepelt, mint A dilemma, a Nagyfiúk és A pláza ásza, utóbbi kettőnek folytatása is született. Az új projektben egy frissen visszavonult rendőrt játszik, akinek rá kell jönnie, hogy feleségével és három gyerekével is legalább annyi a gondja, mint a bűnözőkkel.

Kilenc év kihagyás után ismét sorozatozik Forrás: NurPhoto/Robin Platzer/Photoshot/NurPhoto/Robin Platzer

My Time/Your Time

Az Így jártam anyátokkal alkotópárosa, Carter Bays és Craig Thomas ismét a párkeresés nehézségeiről forgat, ők készítik a pilotot a 7p/10e című websorozatból. Ezúttal egy New York-i lányról és egy Los Angeles-i fiúról mesélnek, akik egy közös barátjuk hatására kezdenek el csevegni egymással az interneten, és persze szép lassan egymásba szeretnek.

Craig Thomas (balra) és Carter Bays Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Stephen Shugerman

Midnight Texas

A reménybeli sorozatot úgy harangozták be, mint a True Blood találkozását a Twin Peaks-szel, és a vámpíros széria hangulatából biztosan lesz is benne valami, miután a szerzőjük, Charlaine Harris ugyanaz. Az írónő új trilógiájából, a Midnight Texas-ból készülő adaptációban vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok és angyalok éldegélnek egymás mellett, horror és romantika elegyére lehet számítani.

Vámpírok most is lesznek Forrás: HBO

Son of Zorn

Az idei pilotszezon talán legfurább projektje, amelyből nagy merészen egyből sorozatot rendelt a Fox. A címbeli Zorn egy legendás harcos, aki tíz év után visszatér otthonába, hogy újra felvegye a kapcsolatot volt feleségével és fiával. A dolog érdekessége, hogy Zorn rajzolt formában fog megjelenni, a családja azonban élő, hús-vér emberekből áll, a két világ összeütközése adja elvileg a humor forrását.

A Roger nyúl a pácban volt hasonló vállalkozás Forrás: Buena Vista Pictures