Plágiumgyanú és vetkőzős trükkök az Eurovízión

Televíziós kísérletként indult, mára jelentős nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát az Eurovíziós Dalfesztivál, olyan országokban is közvetítik, amelyek nem is vehetnek részt a versenyben. Először 1956-ban rendezték meg, azóta sok minden történt a fesztiválon, a legemlékezetesebb pillanatokat cikksorozatban idézzük meg.

Az Eurovíziós Dalfesztiválról szóló cikksorozatunk első részét itt találja, most 1971-től folytatjuk az érdekes momentumokkal. Ez az év több szempontból fordulópont volt, a szólóénekesek és duók után már együttesek is indulhattak – az első a svéd Family Four volt –, a szavazási rendszer átalakítása után pedig visszatértek az 1970-es versenyt még bojkottáló országok is.

Új résztvevőként Málta is benevezett, de egyből az utolsó helyen végzett.

Hiába volt meg azonban a látszólagos egység, politikai balhék így is adódtak. A britek az északír konfliktus miatt aggódtak, ezért Clodagh Rogers személyében egy északír énekesnőt állítottak csatasorba – akit aztán az IRA állítólag meg is fenyegetett, amiért az Egyesült Királyságot képviselte a versenyben.

Az 1972-es Eurovíziónál már a közvetítéssel is gond volt, az 1971-es döntőt ugyanis Monaco nyerte, a hagyományok szerint neki kellett volna megrendeznie a következőt. Egyedül azonban nem tudta vállalni ennek költségeit, érthető módon Franciaországot kérte fel partnernek, de vitába bonyolódtak a helyszín miatt. A verseny rendezési joga végül átkerült a BBC-hez, ezúttal viszont nem Londonban, hanem Edinburgh-ban zajlott.

Az első nem európai országként Izrael is csatlakozott a versenyhez 1973-ban,

amikor egy plágiumgyanú miatt volt botrány, a spanyol Mocedades együttes Eres tú című száma sokak szerint túlságosan hasonlított az 1966-os jugoszláv versenydalra, a Brez besed-re. A spanyolokat ezzel együtt nem zárták ki, sőt a második helyet is nekik adták – az Eres tú pedig világsláger lett, az amerikai listákon is felkúszott a kilencedik pozícióig.

A következő évben néhány nappal a verseny előtt volt némi kavarodás, Franciaország ugyanis hirtelen visszamondta a szereplést az akkori köztársasági elnök, Georges Pompidou halála miatt. 1975-ben a görögök léptek vissza a törökök indulása miatt, 1976-ban pedig ők versenyeztek, a törökök nem. Ideiglenesen Svédország is kiszállt, mert az előző évi rendezés anyagilag megviselte – ekkor vezették be azt a szabályt, hogy az Eurovízió költségeibe minden résztvevőnek be kell szállnia.

A verseny történetében először – és eddig utoljára – 1977-ben történt meg, hogy el kellett halasztani, az eredetileg tervezett időpontban ugyanis épp sztrájkoltak a BBC dolgozói.

Az 1978-as döntő a formai újítások miatt vált emlékezetessé,

a francia szervezők ugyanis fényjelekre cserélték a már ódivatú, mechanikus pontozótáblát, és azzal is hagyományt teremtettek, hogy a szavazás alatt a máshol várakozó énekesek reakcióit mutatták.

1979-ben a verseny először zajlott Európán kívül, Jeruzsálemben, a svájciaknak akadt is egy kis gondjuk a bejutással. Egy olyan számot adtak elő, amelyben öntözőkannákat, slagokat, szemeteszsákokat és más tárgyakat használtak hangszerként, az izraeli határőrök viszont sehogy sem értették, hogy a zenészeknek miért van szükségük ilyesmikre.

Az 1979-es év amiatt is fontos volt, hogy az Eurovízión ekkor indultak először magyarok – igaz, német színekben. Németországot ugyanis a Dschinghis Khan képviselte, és az együttes tagja volt Mándoki László, aki Leslie Mandoki néven nemzetközi karriert csinált, valamint Edina Pop, akinek eredeti neve Késmárky Marika. Dalukkal, ami jó ideig kipusztíthatatlanul visszhangzott minden magyar diszkóban és házibuliban, itt csak negyedikek lettek.

A nyolcvanas évek első Eurovíziója nehezen indult, az előző döntőt megnyerő Izrael nem akart zsinórban másodszor rendező lenni, majd Spanyolország és Nagy-Britannia is visszautasította a lehetőséget. Végül a hollandok vállalták, az izraeliek pedig ott sem voltak, miután a versenyt éppen április 19-én, a holokauszt nemzeti emléknapján tartották.

Az 1981-es döntőt sokak szerint a vetkőzős trükkel nyerte meg a brit Bucks Fizz,

miután a produkció közben a csapat férfi tagjai lerántották a szoknyát kolléganőikről. A lányok ruhája alatt persze egy rövidebb szoknya volt, a koreográfia beépült az Eurovízió formanyelvébe, később többen előszedték.

1982-t a franciák hagyták ki a közvetítő tévé elégedetlenkedése miatt, hogy aztán az 1983-as versenyt már egy másik csatorna sugározza náluk. Ennek az évnek a fesztiválja a svédeknél példátlan módon megmozgatta a közönséget, több mint hatmillióan figyelték, ahogy az alig 16 éves Carola Häggkvist megszerzi a harmadik helyet.

1984 kellemetlen mérföldkő volt az Eurovízió történetében,

először történt meg, hogy a közönség egy része kipfujolt egy dalt.

Szerencsétlen módon a Belle and the Devotions nevű zenekar nem a pocsék zenei teljesítménnyel szolgált rá a reakcióra, hanem azért, mert az általuk képviselt britek nem sokkal korábban a rendező Luxemburgban randalíroztak egy focimeccs után.

Az 1985-ös versenynek már a nyitánya is szívderítőbb volt, a házigazda, Lill Lindfors szoknyája a színpadra lépéskor beakadt valamibe, a műsorvezető pedig ott ragadt fehérneműben. Mint pár másodperccel később kiderült, a jelenetet előre eltervezték, a nő egy szempillantás alatt magára varázsolt egy másik ruhát. Ezzel az ügyes trükkel búcsúzunk, legközelebb 1986-tól folytatjuk.