Éjjel-nappal bámulnák a fiatalok Budapestet

Éjjel-nappal Budapest
Vágólapra másolva!
A február 15-i nézettségelemzésnél a 18–49-es célcsoportban mért adatokat vettük figyelembe, ez alapján az Éjjel-nappal Budapest volt a nap legnézettebb műsora, az ötven év alatti magyarok közül 343 ezren voltak kíváncsiak rá. A Barátok közt ezúttal csak a második lett, a TV2 először a hatodik pozícióban szerepel a Tények-kel, a tizedik helyre pedig még éppen befér a Cool a Gyilkos elmék-kel. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Mai Médialiftünkben felfelé tart az Éjjel-nappal Budapest egyik szereplője, Bécy (eredeti nevén Kiss András), miután a műsor a nap legnézettebbje volt a ma vizsgált, 18–49-es korosztályban. Mind nézőszámban, mind közönségarányban meg tudta előzni a Barátok közt-öt, 343 ezer nézője és 21,7 százalékos közönségaránya elég volt az elsőséghez.

Ezzel szemben

a Duna TV az ötven év alattiaknál egész este nem teljesített jól,

a tíz legnézettebb műsor között nem is szerepel köztévés produkció. A nemzeti főadón az este legrosszabb eredményét a Csőre Gábor által vezetett Magyar Krónika hozta, az éppen tévéző ötven év alattiaknak csupán 1,1 százaléka figyelte. Mutatjuk mindezt grafikonon is:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Az ábrán nem szerepel, a Nielsen méréseiből azonban kiderül, hogy a Hazug csajok társasága nem teljesített túl jól az RTL II-n, 0,3 százalékával az este egyik legrosszabb eredményét érte el – egyik szereplője, Lucy Hale ezért kapott tőlünk piros nyilat.

A csatornák versenyéből az RTL Klub került ki győztesen,

a napi átlagos közönségarányt tekintve 4,6 százalékot tudott ráverni a TV2-re. A harmadik helyet a Cool szerezte meg, a Comedy Central pedig a Film+-szal teljesített egy szinten. A Duna TV 2,9 százaléka csak a nyolcadik helyre volt elég, de a tízes toplistára felfért a közmédia két másik csatornája, az M2 és az M1 is.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.