Jakupcsek Gabriella is beülhet a Heti Hetesbe

Jakupcsek Gabriella ARCKIFEJEZÉS Foglalkozás mosolyog műsorvezető SZEMÉLY újságíró
Hétfő délben közölték a műsorvezetővel a hírt.
Vágólapra másolva!
Ábel Anita a TV2-höz igazolt, így megüresedett a helye a Heti Hetes-ben. A nézők a bejelentés óta levelekkel bombázzák a produkciót, a legtöbben Jakupcsek Gabriellát látnák szívesen.
Vágólapra másolva!

Az Origo megkeresésére a műsor főszerkesztője a napokban elmondta, hogy egyelőre nincs biztos női szereplő Ábel Anita helyett.

"Új arc még nem merült fel, de el lehet mondani, hogy egy női szereplő szinte mindig szokott lenni a műsorban. Előfordult már, hogy nem volt, de nem ez a jellemző. Állandó női szereplőben nehéz gondolkodni, mert ez a puding próbája, ki kell próbálni, ki hogy működik a műsorban" - mondta Ónodi György.

A Bors szerint két név merült fel, a nézők D. Tóth Krisztát vagy Jakupcsek Gabriellát látnák szívesen a Heti Hetes-ben.

Jakupcsek Gabriellát megkereste már a műsor főszerkesztője Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Sok levelet kaptunk Anita-ügyben. Bár nehezen fogadták annak idején, mára megszerették a nézők, és most hiányolják. Viszont javaslatokat is tesznek, hogy kit látnának szívesen. Így merült fel Jakupcsek Gabi és D. Tóth Kriszta neve. Előbbit személyesen is ismerem,

Vele már beszéltem is erről, egyelőre azt mondta, szoknia kell a felkérést" - mondta a lapnak.