A nap sorozatképe: Roger Moore és Láng József a pesti Duna-parton

Vágólapra másolva!
A fotó a hetvenes évek második feléből származik, Roger Moore és magyar hangja, Láng József látható rajta a Duna partján, az Erzsébet-híd előtt.
Vágólapra másolva!

A brit színész - aki már 88 éves – egy tollat adott ajándékba magyar kollégájának, és a jelenlévők szerint igazi angol gentlemanként dicsérte orgánumát, mondván, karakteresebb a hangja, mint az övé. Láng többek közt Az angyal című, itthon is igen kedvelt szériában szinkronizálta.

Forrás: magyarszinkron.hu

Roger Moore és magyar szinkron témában van még egy sztorink, ugyanis nagy felháborodás tört ki, amikor egy évtizedekig megszokott páros, Láng József és Sztankay István helyett választott a szinkronrendező egy újat a Minden lében két kanál felvételeihez. Az ötlet onnan eredt, hogy az eredeti sztárok igen fiatalok voltak a felvételen, és a rendező úgy gondolta, hogy a magyarok már idősek a figurákhoz, ezért választott korban közelebbi hangokat. A felháborodott nézők azonban elsöpörték az ötletet. Több ilyen történetet itt olvashat.