A szakma sem tudja, mi lesz a Class FM sorsa

Morning Show, Class FM
Vágólapra másolva!
Turi Árpád, a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete elnöke, a Class FM vezérigazgatója szerint még a szakma sem tudja, mi lesz a Class FM-mel novembertől, de bizakodó.
Vágólapra másolva!

Az állami költések csökkentek a hazai reklámiparban is, hangzott el az Evolution 2016 konferencián. 9 milliárd forintos reklámbevétele volt a hazai rádiós piacnak, ez 3,1 százalékos csökkenést jelent. 2011-ben még csak 4,6 milliárdos volt a piac, úgyhogy dinamikus növekedés után esett vissza tavaly.

Idén izgalmas kérdés, mi lesz az egyetlen országos kereskedelmi rádió, a Class FM frekvenciájával, ugyanis november 19-én lejár, és egyáltalán nem biztos a hosszabbítás, ez szeptember közepéig eldől. Turi Árpád, a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete elnöke, a Class FM vezérigazgatója szerint legfeljebb pár ember tudja, mi lesz a rádióval november végétől, de elmondta, hogy ő bizakodó.

Az jót tesz a piacnak, hogy új rádiók indultak, köztük a Sláger FM, a Karc FM, a Trend FM. Hamarosan rajtol a DJ FM, a helyi rádiós piac pedig stabilizálódott a szakma szerint.

A konferencián érintették a nyomtatott sajtó helyzetét (erről itt írtunk), és szó volt a 2015-ös összesített reklámbevételekről is (erről itt olvashat).