115 millió dollárt kap szexvideója miatt

Hulk Hogan
Vágólapra másolva!
Hulk Hogan pankrátor, médiaszemélyiség jogai sérültek, amikor kikerült róla egy szexvideó, 31 milliárd forintnak megfelelő amerikai dollárt ítélt meg neki egy floridai bíróság.
Vágólapra másolva!

Hulk Hogan magánszféráját sértette a Gawker Media, amikor 2012-ben kitett róla egy korábban készült szexvideót – így döntött március 18-án egy floridai bíróság. A médiavállalatnak 115 millió dollárt kell fizetnie a pankrátornak. A CNN híre szerint az esküdtek, négy nő és két férfi, hat órán át vitatták a helyzetet, Hogan pedig elsírta magát, amikor az ítélet megszületett.

Hulk Hogan

Ügyvédje szerint igazságos döntés született, védence elégedett. „Ez nem csak az ő győzelme, hanem a bulvármédia összes áldozatáé" – közölte David Hoston, miután ügyfelével elhagyta a tárgyalótermet. Hogan később a Twitteren Istennek köszönte meg, hogy „igazságot szolgáltatott."

Balboát is ütlegelte

Terry Gene Bollea (1953. augusztus 11.) ismertebb nevén Hulk Hogan, amerikai pankrátor és színész. Az 1980-as években, a pankráció egyik legnagyobb sztárja, a WWF (World Wrestling Federation, ma már World Wrestling Entertainment, rövidítve WWE) hős karaktere volt. Első komolyabb filmszerepét a Rocky 3-ban kapta.