Pont azt kaptuk a TV2 új műsorától, amit vártunk

Kismenők
Vágólapra másolva!
Elindult a TV2 gyerekeket szerepeltető tehetséggondozó műsora, a Kismenők, április 9-én lement az első adás, hét produkció már biztosan továbbjutott. A műsortól pont azt kaptuk, amit vártunk, vagyis egy látványos, jól összerakott show-t, tele cuki gyerekkel, ami annak ellenére is le tudja kötni a megfelelő nézői csoportot, hogy túl hosszú és sokszor kiszámítható. 
Vágólapra másolva!

Ördög Nóra és Till Attila 120-ból 28 produkciót választott ki, ebből 14-et mutattak be az első adásban. A csapatkapitányként is funkcionáló műsorvezető páros jól mutatott együtt a színpadon – Ördög Nóra végre kihúzhatta magát –, a díszlet kellően játékosra, még éppen nem harsányra sikerült, Tilla szerint mintha egy bűvös kocka darabjait szórták volna szét a gumicukor-univerzumban.

Bűvös kockák a gumicukor-univerzumban Forrás: TV2

A két csapatkapitánynak ez az első közös műsora a TV2-n, de mindketten profi tévések, úgy tűnik, nem is volt gondjuk az összeszokással, különösebb manírok nélkül vitték a műsort.

Ördög Nóra természetessége és Tilla lazasága a gyerekekkel való viszonyban is működött,

szükség is volt rá, hiszen – akárcsak Az ének iskolájá-ban – a produkcióba bejutottakat személyesen értesítették hétköznapi helyzetekben, iskolai büfében, énekpróbán, virágboltban, könyvtárban.

Hajós András és Ábel Anita húzta a zsűrit

Újonnan összeállt zsűriként mutatkozott be Ábel Anita, Apáti Bence, Lajtai Kati és Hajós András. Hajós és Ábel Anita egyből elkezdték húzni egymást – a Szomszédok-ról több poént nehezen lehetett volna lehúzni –, az első tévés szereplését vállaló balettművész, Apáti Bence pedig megígérte, hogy nem lesz senkihez szigorú, jórészt a saját gyerekei miatt.

Cserép Tímea, a gumilány Forrás: TV2

Ahogy arra számítani lehetett, többnyire Hajós és Ábel Anita vitték a szót, előbbi szórta a poénokat, utóbbi leginkább a maga (ön)ironikus modorában piszkálódott. Lajtai Katinak mindenki édes meg cuki volt, Apáti pedig a már-már sótlan, szakmai vonalat képviselte, jobbára a technikai részleteket boncolgatta.

Négy csapatban szavazott a közönség

A százfős közönséget négy csapatra osztották, külön szavaztak az anyukák, az apukák, a nagyszülők és a gyerekek, így az is kiderülhetett, hogy melyik korosztálynak jött be legjobban az adott produkció. Megtudtuk, hogy az első két adásban hét-hét csapattagot gyűjtenek, majd még vigaszágon is bejuthat a csapatokba egy-egy versenyző.

Gyakorlatilag párbajok voltak, két hasonló produkció közül válaszott a zsűri és a közönség,

minden zsűritag és minden nézői csoport maximálisan 25 pontot adhatott, így a legügyesebb gyerek maximum 200 pontot szedhetett össze. 15 alatt nem volt pontszám, egyrészt az adásba már csak azokat hozták, akik tényleg tudtak valamit, másrészt érezhetően kíméletesebbek is voltak az ítészek, mint egy felnőtt tehetségkutatónál.

Ádám Szofi Tilla csapatába került Forrás: TV2

A párbajszituáció talán megterhelőbb volt a gyerekek számára, mint egy szimpla válogató, a vigaszágas rendszer azonban még nyújt némi reményt a kiesetteknek is. Ráadásul azokat is kárpótolták, akik nem jutottak tovább: mindegyikük 100 ezer forint "tanulmányi ösztöndíjat" kapott, mellé pedig egy olyan dolgot, amire vágyott, mini segwayt, sétarepülést, ilyesmiket.

Volt itt mindenféle produkció, megismertünk többek között egy gumilányt, Cserép Tímeát, aki hajlékonyságával nyűgözte le a nézőket, majd színpadra állt egy énekes testvérpár, Malaczkó Réka – Az ének iskolájá-ban látott Malaczkó Anna testvére – pedig a My Fair Lady-ből adott elő egy részletet – ezt láthatja a fenti videón.

Hallhattuk a Rózsaszín párduc főtémáját ütőhangszereken, egy kerekesszékes kisfiú székely népmesét mondott,

slam poetry is volt az új, technikaközpontú generációról, breaktánc és akusztikus gitárjáték jól megfért egymás mellett a műsorban.

Jenei Deborah mintha egy tábortűz körül gitározott volna Forrás: TV2

Az első adás dramaturgiai csúcspontját az adta, hogy a két utolsó fellépő között holtverseny alakult ki, Jenei Deborah és Horváth Csenge – Fésűs Nelly kislánya – egyaránt 176 pontot gyűjtött össze. Ebben az esetben az döntött, hogy ki kapott több pontot a közönségtől, ez alapján Deborah jutott tovább.

Ők jutottak tovább

Cserép Tímea, gumilány (179 pont)
Ádám Szofi, énekes (161 pont)
Malaczkó Réka, színész (181 pont)
Luppinger Attila, gitáros (182 pont)
Harza Márk, mesemondó (183 pont)
X-treme Crew, tánccsoport (192 pont)
Jenei Deborah, gitáros énekes (176 pont)

A produkcióval a TV2 pont azt adta, amit vártunk, voltak valóban tehetséges gyerekek, másokat inkább a cukiságuk vagy a nézők szociális érzékenysége vitt tovább. Nyilván nem a húszas-harmincas, egyedülálló pasiknak szólt a műsor, az idősebb nők vagy a családok azonban felváltva nevethettek és pityereghettek, egyszóval remekül szórakozhattak – még ha a bruttó három óra műsoridő talán nekik is sok volt, az adásmenet pedig sokszor kiszámítható.