Így néz ki ma Kunta Kinte

Gyökerek, a régi Kunta Kinte
Vágólapra másolva!
A fél ország nézte egykor itthon a Gyökerek című sorozatot, LeVar Burton alakította benne Kunta Kintét. A színész találkozott utódjával.
Vágólapra másolva!

Alex Haley műve 1976-os, a regény Roots: The Saga of an American Family címen jelent meg, és gyorsan felkerült a The New York Times Best Sellers listájára, hónapokat töltött ott, 22 hetet az élen. Jelentős kulturális hatása volt, hiszen egy drámai erejű, a múltat felfolgozó, fekete családregény.

A sorozatot itthon is rengetegen nézték egykor, és ennek több oka volt: 1. a maihoz képest jóval korlátozottabbak voltak a szórakozási lehetőségek, 2. másfél tévécsatornát lehetett követni (a kettes csak időszakosan adott, és az MTV1 is csak 1989 óta ad mindennap), 3. a széria is rendben volt.

Gyökerek, a régi Kunta Kinte

Az új Gyökerek-sorozatról itt írtunk hosszabban, itt megnézheti a régi és az új Kunta találkozását, alább pedig a beígért fotó LeVar Burton színészről.

LeVar Burton Forrás: AFP/2016 Getty Images/John Sciulli