Megkapta a folytatást a Shannara

Shannara
Vágólapra másolva!
Az MTV leadta a megrendelést a Shannara – A jövő krónikája című sorozat második évadjára.
Vágólapra másolva!

Az MTV-nek kell még egy évad a szériából – írta a Variety. A The Shannara Chronicles keddenként ment az USA-ban, kábelen befért a top 10 sorozatba azokon a napokon. Nézőközönsége idősebb, mint a csatorna átlaga: sok negyven fölötti tévéző is követi. A Nielsen szerint az évadzárót összesítve 1,77 millióan követték, az első évad részeit 16,6 millió ízben nézték meg streamen: ezzel csatornán belül rekorder.

A 2. évad jövőre jöhet Forrás: Mtv

Terry Brooks bestselleréből készült Shannara – A jövő krónikája című sorozat története dióhéjban: évezredekkel civilizációnk pusztulása után bolygónkat – amit ekkor már Négyföldként ismerünk – az

emberek mellett trollok, gnómok és elfek lakják.

Utóbbiak közé tartozik a Shannara család, akik felmenőik révén olyan természetfeletti képességek birtokosai, amelyek segítségével döntően befolyásolhatják a világ alakulását. Az erősödő gonosz ellen hárman fognak össze, küldetésük, hogy megmentsék a világot – ám eközben saját félelmeikkel is meg kell küzdeniük.

A sorozatban a feltörekvő fiatal színészek – Austin Butler (Carrie naplója), Brooke Williams, Ivana Baquero (A Faun labirintusa), Poppy Drayton – mellett olyan ismert állandó szereplők is lesznek, mint John Rhys-Davies (Sliders, A Gyűrűk Ura), James Remar, vagy a Spartacus Crixusa: Manu Bennett.