Növényi Norbert elárulta, miért blokkolt le

Veres Mónika Nika, Növényi Norbert
Növényi Norbertnek Veres Mónika volt a párja a Nagy Duettben.
Vágólapra másolva!
Nika és Növényi Norbert távozott A Nagy Duett-ből, az énekesnő remekelt, amatőr párja azonban ledermedt az első sor után. 
Vágólapra másolva!

A páros a Bye-bye, Szása című slágert adta elő a TV2 show-jának harmadik adásában, végül ők estek ki a műsorból. Növényi már az első sor után leblokkolt, mint mondja, nem érezte jól magát a színpadon ebben a szerepben.

"Nem tudtam, mit találjak ki, hogy a közönség szeresse ezt a szerepemet, ez azt okozta, hogy leblokkoltam. Az is volt a bajom, hogy az első két dalon végigvitt Nika, ott volt mellettem, tudott segíteni, most elment pár méterre és ez teljesen összezavart. Annyira koncentráltam arra, hogy kihozzak valami poént a dalból, hogy

- mesélte a Mokkában.

Veres Mónika Nika és Növényi Norbert a TV2 show-jában Forrás: Veres Mónika Nika / FB

Az énekesnő szerint szerencse kérdése is, hogy milyen feladatot kapnak a párok, a többiek produkciója ezúttal vidámabb volt. A baki miatt nem haragszik partnerére, tudja, hogy nem volt felkészületlen. "Szerettem Norbival dolgozni, emberileg is őszintén működött a párosunk, velünk is előfordul, hogy bakizunk. Volt, hogy a saját dalom szövege nem jutott eszembe egy koncerten. Nem minősíti egy ilyen az énekest, nem arról van szó, hogy nem készült."