Meglepte nagy ellenfelét a TV2

Kasza Tibi tapsol
Vágólapra másolva!
A 18. héten ismét A Nagy Duett lett a legnézettebb műsor, a teljes lakosságból 1 millió 441 ezren figyelték. A Barátok közt hozott még 1 millió feletti nézőt, a harmadik helyet pedig a Kismenők szerezte meg 977 ezer nézővel. Köztévés produkció nem szerepel a legjobb húszban, a Duna TV legnézettebb műsora, a Maradj talpon! csak a 21. lett a nézettségi toplistán. 18–49-ben továbbra is az RTL Klub a nyerő.
Vágólapra másolva!

Ismét A Nagy Duett lett a hét legnézettebb műsora a teljes lakosságban és a 18–49-es célcsoportban is, utóbbi korosztályból 433 ezren látták. A Barátok közt is második lett mindkét kategóriában, az ötven év alattiaknál viszont az Éjjel-nappal Budapest kúszott fel a harmadik helyre, a Kismenők itt csak a hetedik tudott lenni.

Mutatjuk a teljes lakosságban a 18. hét húsz legnézettebb műsorát, a táblázatban mindegyik produkció a legnézettebb adásával szerepel:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Külön grafikonon ábrázoltuk a szombat esti közönségarány alakulását, ez az a nap, amikor mindkét nagy kereskedelmi csatorna saját gyártású műsorokkal próbálja magához csábítani a nézőket. A Farm ellenében egyértelműen nyert a Kismenők, a nézők jó része csak a tehetségkutató végeztével kapcsolt át az RTL Klubra.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Látható az is, hogy a Duna TV-n a Szerencseszombat, azon belül az ötöslottó-sorsolás hozta a legmagasabb közönségarányt, az egész műsort az éppen tévézők 7,4 százaléka nézte. A Coolon a Féktelenül volt a legnépszerűbb szombat esti film (5,1 százalék), a Film+-on a Légió című horrort nézték a legnagyobb arányban (4,5 százalék).

A csatornák versenyét a 18. héten szokatlan módon nem az RTL Klub nyerte,

a teljes lakosságban 0,7 százalékponttal meg tudta előzni a TV2, 13,5 százalékos heti átlagos közönségarányt ért el. A Duna TV 6,2 százalékkal lett a harmadik, a Cool pedig hajszállal előzte meg a Film+-t. Az M1 az ATV-vel teljesített egy szinten, a tízes toplistát az AXN zárta 2,1 százalékkal.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

A 18–49-es, kereskedelmi szempontból fontos célcsoportban már az RTL Klub szerezte meg az első helyet, 3,5 százalékponttal maradt el tőle a TV2. Az ötven év alattiaknál a Duna TV csak a kilencedik lett, holtversenyben az M2-vel, a harmadik helyet a Film+ szerezte meg.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés