Freddie: Ha ez le van írva előre, ki sem megyek

2016.05.17. 09:56

Továbbra is igen keserű Fehérvári Gábor Alfréd, aki csapatával sokkal jobb helyezésre számított az Eurovízión. Úgy érzi, csak az effektek, a politika, a show számított, nem a dalok zenei értéke.

„Jólesik a szeretet, de ettől még keserűbb a helyezésünk. Egy egész országot képviseltünk. Amit mi megtettünk, azzal elégedettek vagyunk, ezzel együtt indokolatlan volt a helyezésünk. Ezzel megbarátkozni..." – sóhajtozott Freddie a Mokkában. Mint ismert, az elődöntőből 4. helyen ment tovább, tehát bőven esélyes volt a top 10-re, de csak a 19. helyre került a szombat éjszakába nyúló fináléban. 

Demcsák Zsuzsa a műsorban megjegyezte, hogy az Eurovízió erősen átpolitizált volt idén. „Ha ez le van írva a versenyprogramban, akkor nem mentem volna ki. Én zenélni mentem,  és ez a dal működött kinn is, az arénában is. Ízlések és pofonok... de semmi pénzért nem cseréltem volna senkivel" – válaszolta Freddie. 

A Pioneer 19. lett, Freddie boldogtalanForrás: dpa Picture-Alliance/AFP

„Életemben nem lettem tizenkilencedik semmiben. Az a kellemetlen, hogy az emberek erre fognak emlékezni, pedig volt egy nagyon jó dalunk, ami sokkal többet érdemelt volna. Ez pofon volt. Nem azon múlik az eredmény, hogy mit csinálunk, ezzel sportolóként nehéz megbarátkozni" – folytatta. 

Freddie szerint nagyon furcsa dalok előzték meg a Pioneer-t. „Rettenetesen igénytelen dalok voltak esélyesnek kikiáltva, amelyek zeneileg nullák voltak.  Itt sokan rámentek a szenzációra, effektekre, látványra, mi viszont a zenére fektettük a hangsúlyt" – magyarázta. 

Szerinte az ukrán dal baromi látványos volt, de nem gondolta volna, hogy az fog nyerni: „Az legalább egyben volt, szép volt. De nem csak velünk történetek érdekes dolgok, az egész egy nagy furcsaság számomra. A spanyol dal nekem például tetszett, de 22. lett, teljesen nonszensz." 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK