Az Éden Hotelből ismert Krisztián nem egy szívbajos, introvertált ember, előbb hazaküldte riválisát, utána lézengett egy fél napot, este pedig szexelt a láthatóan kiéhezett Petrával. Bedurvult a Viasat3-féle meztelen reality.

Az Éden Hotelből ismert Krisztián volt az új pucér jövevény az Ádám keresi Évát szigetén, és rövid ismerkedés után nagy ajándékot kapott a stábról, eldönthette, kit küld haza. Három nő volt ott rajta kívül, meg egy férfi, úgyhogy hezitálás nélkül a neki konkurenciát jelentő, széttetovált Bongit ültette fel egy Budapestre tartó, menetrend szerinti járatra: a döntés hatására a kidekorált, alacsony férfi elsírta magát, ahogy kiszemelt párja, Ivi is, viszont utóbbi még ott maradt a távoli földdarabon.

Krisztián volt az egyik új - de más realityből már ismert - fiúForrás: Viasat / Szoke Richard

A víz később még két versenyzőt mosott partra, a 29 éves, telemarketinges, vörös hajú Renit, illetve egy Jani nevű, 34 éves urat, aki megilletődve, nagy zavarban ismerkedett előbbivel: hiába, nem gyakori, hogy valaki anyaszült meztelenül kezd barátkozni. Sötétedés után a szemeit meresztgető Krisztián Trixivel kezdett kokettálni, Petra meg az izompacsirtával, eztán üvegezős játék következett, bár ruhát már nem volt mit levenni.

Jani és Reni nézegeti egymástForrás: Richard Szoke

Palackposta érkezett, a férfiak kaptak feladatot, sorra el kellett beszélgetniük a nőkkel, hogy megállapítsák, kinek van leginkább szüksége párkapcsolatra. Renátát nevezték meg, eztán a lány kapott esélyt arra, hogy valakivel elvonuljon a „Szerelem szigetére”. Erre várni kellett egy reklámblokkot, ahol az okozta a legnagyobb izgalmat, hogy ugyanazt az unásig ismert reklámot kétszer is leadták egy percen belül – tán maradt belőle raktáron.

Trixinek tetszett az új fiúForrás: Viasat / Szoke Richard

A zárkózott telemarketinges a ceremónián egészen rutintalanul elmondta, hogy jobban tetszik neki a melák Krisztián, mint Jani, mégis utóbbit választotta, majd eleveztek a naplementében. Közben már akkora lett a forgalom a táborban, mint délután ötkor a Nyugatinál, mert megjött egy újabb szereplő, a labdarúgó Bence, egyenest Petőfibányáról.

Petu, azaz PetraForrás: Viasat / Szoke Richard

A végére felpörögtek az események, no nem a „Szerelem szigetén”, mert ott a diszkrét italozást csak némi reiki követte – viszont a táborban a vacsora után Petra rámászott az édenes jövevényre, majd kemény szex következett. A többi szerencsétlen pedig csak ücsörgött pár órát a vacsoraasztalnál, nehogy megzavarják a kivilágított szálláshelyen nemi életet élő, orális szexet is bevető párocskát.

Reni képeit itt leli, Trixi fotóit itt találja.