Örülhetnek a Supergirl-sorozat rajongói! A kriptoni szőkeség nemcsak átkerült a CW csatornára, hogy ősztől közös univerzumon osztozzon Zöld Íjásszal, Flashsel és a The Legends of Tomorrow hőseivel, de a második évad első két részében végre a sokkal híresebb unokatestvér is fontos szerepet kap.

Supergirl, azaz Kara Zor-El a mindenki által ismert Superman, azaz Kal-El/Clark Kent unokatestvére, aki az eredeti képregényekben évekkel a híres rokon után érkezett a Földre, hogy a Kripton bolygó másik túlélőjeként szintén kosztümös igazságosztóként folytassa karrierjét.

A karakter eredettörténetét természetesen a 2015-ben indult tévésorozat sem hagyta figyelmen kívül, de az alkotók úgy kanyarították a szőke szuperhősnő kalandjait, hogy Superman csupán villanásnyi időre tűnt fel egy-két epizódban, sosem látszott az arca, maximum a sziluettje, illetve a főhős hallucinációiban kapott még nyúlfarknyi szerepet.

A sorozat korábban direkt kerülte a világ egyik legismertebb szuperhősének szerepeltetését, hogy ne vonja el a figyelmet a főhősről, de a második évad nyitányát – ami a CBS helyett már a CW-n lesz látható – igazi nagy dobásnak szánják a Supergirl készítői, hiszen az első két epizódban Superman végre tényleg fontos karakterré válik.

Kíváncsian várjuk, hogy a Supergirlben ki fogja alakítani a világ egyik leghíresebb szuperhősének szerepétForrás: CBS

Andrew Kreisberg, a sorozat producere hétfő este jelentette be a hírt, amire a képregényrajongók már a sorozat indulása óta vártak:

Superman fel fog tűnni az új évad első két epizódjában, és már nagyon várjuk, hogy láthassuk, ki lesz a következő, aki magára ölti a vörös köpenyt.”

Kreisberg nyilatkozata azt is előrevetíti, hogy egy teljesen új színészre osztják a szerepet, így George Reeves, Dean Cain és Tom Welling után egy újabb feltörekvő tehetség bújhat a legendás kék-piros kosztümbe.