Abszurd, hogy nem beszélünk a menstruációról

Zabolai Margit Eszter stand-up komikus
Vágólapra másolva!
Zabolai Margit Eszter a menstruációjáról mesélt viccesen, ezzel nyerte meg a Comedy Central stand-upos tehetségkutatóját, a Magyarország, szereplek!-et. Szerinte abszurd, hogy mennyire nem lehet ilyesmikről beszélni, de azért tartott a közönség reakciójától, miközben a zsűriből Kőhalmi Zoltán véleménye érdekelte a leginkább.
Vágólapra másolva!

Zabolai Margit Eszter két és fél éve kezdett el stand-upolni, de változó volt, hogy az egyetem és a munka mellett mennyit tudott fellépni. A mostani, rendhagyó előadásának is volt előzménye: „Az egyetemen a nyelvi szexizmus a fő kutatási területem, két évem azzal telt, hogy konferenciáról konferenciára jártam, és ilyesféle dolgokról beszéltem. A résztvevők meghallgatták, de aztán nem történt semmi, gondoltam, a tévén keresztül több emberhez jut el, amit gondolok” – mondta az Origónak.

Nem választott egyszerű témát Forrás: Comedy Central

„Tulajdonképpen aznap délelőtt találtam ki, hogy mi lesz a téma, még a színfalak mögött is volt egy pillanat, amikor belegondoltam, hogy te jó isten, ezt tényleg meg fogom csinálni? Magát a témát én nem érzem annyira provokatívnak, de azért aggódtam az emberek reakciója miatt. Sokkot is kaptak tőle, pedig csak egy természetes biológiai folyamatról beszéltem. Nem a menstruációból akartam viccet csinálni, inkább abból, hogy

Abszurd, hogy mennyire nem szabad erről beszélni” – tette hozzá.

Olyasmiről kell beszélni, amiről mások nem

A lány úgy véli, a stand-up műfajának pont az a lényege, hogy „olyasmiről beszélj, amiről mások nem beszélnek, vagy legalábbis úgy beszélj egy témáról, ahogyan mások nem.

– az cseppet sem elegáns, ráadásul kifejezetten olcsó poénokat eredményezhet.”

A Magyarország, szereplek! díjával Forrás: Comedy Central

„Ha a stand-upnak van olyan vetülete, hogy valamilyen társadalmi témára felhívja a figyelmet, akkor én az indirekt, rejtett szexizmusra szeretnék rávilágítani. Persze ez nem jelenti azt, hogy mostantól csakis antiszexista tréningeket tartok stand-up címén, de lehet az előadásaimnak egy ilyen hozadéka” – magyarázta.

Ez az elődöntős fellépés, a döntőt a Comedy Central ismétli még:

„Én speciel azt sem szeretem, ha különválasztják a stand-uposokat és a női stand-uposokat, hiszen egy férfi stand-uposra sem mondjuk azt, hogy férfi stand-upos. Ez így olyan, mintha másodjogú állampolgárok lennénk. Az emberek még mindig úgy gondolkodnak, hogy vannak dolgok, amiket a férfiak csinálnak, és vannak, amiket a nők, de szerintem ennek a gondolkodásmódnak már lejárt az ideje.”

Kőhalmitól tartott a legjobban

A Magyarország, szereplek! zsűritagjai – Litkai Gergely, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán és a Comedy Central regionális programigazgatója, Kabai Zoltán – közül talán Kőhalmitól tartott a legjobban, mert „egyrészt amit ő csinál, azt nagyon szeretem, másrészt róla az a hír járja, hogy nagyon szigorú magával szemben – arra gondoltam, hogy akkor másokkal szemben is az lesz.

csak kimentem és elmondtam, amit gondoltam, onnantól kezdve nem aggódtam azon, hogy kié lesz az első hely. Én lepődtem meg a legjobban, amikor kiderült, hogy az enyém.”

A közönségdíjas Szabó Balázs Mátéval Forrás: Comedy Central

Örült annak is, hogy a közönségdíjat Szabó Balázs Máté kapta, már előtte mondta neki, többekkel együtt, hogy biztosan ő fogja megkapni, miután a reakciókból látszott, hogy a közönség nagyon szereti. Versenytársai közül nagyon tetszett még neki Elek Peti, Musimbe Dávid és Ráskó Eszter fellépése, őket is meg lehet nézni a Magyarország, szereplek! videói között.

Van még hova fejlődni

Zabolai Margóra és a többiekre most további fellépések várhatnak, de természetesen van még hová fejlődniük. „El szoktam harapni a szavak végét, főleg, amikor izgulok, ezen még dolgoznom kell. Ez inkább technikai kérdés, de az előadásmódomban is vannak gyerekbetegségek, hajlamos vagyok például arra, hogy túl hosszan vezessek fel egy sztorit, így már a poén előtt elvesztek pár nézőt” – mondta a tehetségkutatót megnyerő lány.