Az Éjjel-nappal Budapest szereplője újabb lehetőséget kap az RTL Klubtól

Polyák Rita, Éjjel-nappal Budapest, Regina
Vágólapra másolva!
Polyák Ritát az Éjjel-nappal Budapest Reginájaként ismerték meg a nézők, de korábban feltűnt a Csillag születik-ben és A gyanú árnyékában néhány epizódjában. Az RTL Klub fikciós realityjében közel egy éve nem szerepel, a produkciót azonban nem hagyta ott: rendezőként segíti a stáb munkáját. Szerepét huzamosabb időre nem venné vissza, a jövőben pedig saját zenekarára is szeretne koncentrálni.
Vágólapra másolva!

"Az utolsó forgatási hónapomban már tanultam a rendezést, így miután kiírtak a sorozatból, négy nap pihenés után már mentem próbanapokra. Jól sikerült, így lehetőséget kaptam, hogy a hat rendező egyike lehessek" - mesélte az Origónak. Mindig érdekelte a rendezői munka, a fikciós reality műfajába pedig együtt tanultak bele a stábbal.

"Nagyon egyedi az Éjjel-nappal Budapest, az elején közösen kísérleteztük ki az operatőrökkel, rendezőkkel, hogy mit hogyan kell csinálni. Mivel a karakterem mindenki életéhez kapcsolódott, szinte minden szálban benne volt, rengeteget forgattam, így sokat voltam ebben a közegben. Megtanultam, hogy kell kezelni a kamerát, megismertem a fogalmakat, nyitott voltam erre."

Az alapcsapat tagja volt, ma rendezőként dolgozik Forrás: RTL Klub

Szinkronizál, rendez, énekel

Korábban öt évadot játszott színházban, ott volt A gyanú árnyékában néhány epizódjában, és Regina karakterét is évekig vitte, hiányolja a színészi munkát.

úgyhogy mindig vannak kisebb munkák, felkérések. Megyek szinkronizálni, készítek dalokat, teljes az életem, nem hiányként élem meg, hogy kiírtak. Nagyon sok levelet kapok, a nézők egy része kíváncsi, és várja, hogy visszatérjen a karakter a történetbe. Nem olyan régen volt Barbi és Joe esküvője, akkor visszahívtak forgatni négy napra, hát az elég skizofrén állapot volt, mert előtte és utána is rendeztem. A visszajelzések jók voltak, aranyosak az emberek."

Énekesi karrierjét a szerep miatt háttérbe szorította, de a rendezés mellett jut ideje rá. "Világéletemben éneklésből és színészetből éltem, bekerültem az Operettszínházba, de egy év után úgy éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Utána jött az ötlet, hogy az éneklésre koncentrálok, ehhez ki kellett tanulnom a szakmát, sok helyen megfordultam, hajón is dolgoztam. Ezt a vonalat a sorozat miatt abbahagytam, nyilván karakteridegen lett volna, hogy az anyatípus Regina Alicia Keys-dalokat énekel. A rendezés mellett van rá időm, írok saját dalokat, és nyár végére szeretnénk egy kétfős zenekart beindítani. Populáris fesztiválzenét csinálunk majd, igazi táncolós, tapsolós örömmuzsikálás. Élő hangszerekkel készülnek a dalok, elektronikus hangzással, kíváncsi leszek, hogy veszi a közönség" – mondta.

Nem tipikus sztáralkat

Tehetségkutatóban nem próbálkozna újra, de sokat köszönhet a Csillag születik-nek és a csatornának. "2007-ben még nagyon gyerek voltam, mikor Sárospatakról megérkeztem az RTL Klub stúdiójába. Talán jobb lett volna, ha később kerülök be ebbe a világba, mert máshogy hasznosíthattam volna az ott szerzett tudást, kapcsolatokat. Kétségkívül sokat segített, de

Hálás vagyok az RTL Klubnak, mert mindig izgalmas lehetőségekkel kerestek meg, rendezőként pedig új produkciókban is számítanak rám."

Örül, hogy új lehetőségeket kap a csatornától Forrás: RTL Klub

"Nem vagyok az a tipikus sztáralkat külsőre, de úgy érzem, közben a személyiségemben megvan az, hogy alkalmas legyek. Egész életemben azt kérdeztem magamtól, hogy lehet-e hozadéka annak, ha valaki alázattal, szorgalmasan teszi a dolgát, megbecsülik-e a munkáját annak, aki szívvel-lélekkel végzi. Úgy érzem, értékelik a munkámat, erre pedig jó visszajelzés, hogy újabb feladatok kapok. Mindent beleadok, mindent" - mesélte.