Ezeket a sorozatokat nézze, ha hiányzik a Trónok harca!

2016.07.05. 21:09

Nemrég véget ért a népszerű fantasysorozat hatodik évada is. Az alábbi szériákkal azonban talán sikerrel vigasztalódhatunk, miután búcsút vettünk a westerosi kalandoktól, hiszen – legalább részleteiben – hozzák azokat az elemeket, amelyek miatt a Trónok harcá-t szeretjük.

Az uralkodónő 

A 2013-ban indult, jelenleg a harmadik évadánál járó, de már 2017-re is berendelt történelmi (a történelemtől ugyanakkor kissé elrugaszkodó) széria a Trónok harca junior változatának tekinthető. Egyfelől azért, mert javarészt viszonylag ismeretlen, fiatal színészeket láthatunk benne, másfelől pedig mert az alkotók ügyelnek arra, hogy az izgalmas intrikákat és a szerelmi kalandokat ne korhatárosan, hanem a fiatalabb közönség számára is befogadhatóan jelenítsék meg. 

Az uralkodónő Stuart Mária skót királynő kamaszéveit mutatja be, egészen pontosan azt az időszakot, amikor 15 éves korában Skócia és Franciaország szövetségének megpecsételése jeléül a francia udvarba küldik, Ferenc trónörökös jegyesének. 

A fiatal lány eleve azért kerül oda, mert veszélyben az élete, mivel korábban merényletet követtek el ellene, és a helyszínen is politikai áskálódások közepébe csöppen. Szerencsére azonban van, aki és ami megvigasztalja – a sorozat ugyanis az intrikák mellett nagy hangsúlyt helyez a romantikus kalandok bemutatására is. 

The Walking Dead

Az uralkodónő-től eltérően Frank Darabont (A remény rabjai, Halálsoron, A köd) horrorsorozata már régóta jó ismerőse a magyar nézőknek is. Rick Grimes és társainak elkeseredett küzdelmét a zombiapokalipszis közepette már hat évad óta követhetjük – talán eddig nem tűnt fel a Trónok harcá-val való hasonlatosság, de ha hiányoznak westerosi kedvenceink, egyszerűen képzeljük a Másokat a The Walking Dead zombijainak a helyére,  és az illúzió szinte tökéletes. A brutális erőszak és a véres események mindig erős összekötő kapcsot jelentenek. 

Forrás: AMC

Outlander – Az idegen 

Aki a Trónok harcá-t elsősorban a határozottan felnőtteknek szóló szexjelenetek miatt nézi, annak is van ajánlatunk. Nagy naivan ugyan elsőre azt hihetnénk, hogy a Diana Gabaldon magyarul is olvasható regényein alapuló Outlander időutazós kalandszéria, amelyben elsősorban a különböző történelmi korok közötti ugrások szolgáltatják az izgalmat. 

Az erre fogékony néző azonban csakhamar örömmel fedezheti fel, hogy a közvetlenül a II. világháború utáni időszakból az 1743-as Skóciába ránduló hadiápolónő, Claire kalandjai nagyrészt testiek, hiszen a skót harcos, Jamie Fraser – akihez a nőt hozzákényszerítik – nagy-nagy örömmel kényezteti asszonyát. Akik pedig már rajongók, azok számára jó hír, hogy nemrégiben bejelentették: az Outlander-ből harmadik és negyedik évad is készül. 

Fekete vitorlák

Egyértelműen a Michael Bay nevével fémjelzett kalózos sorozat hasonlít leginkább a nemrégiben hatodik évadát záró fantasyre: a benne látható rengeteg szexszel, erőszakkal, valamint erős női karaktereivel a Fekete vitorlák simán beillik a Trónok harca nyílt vízi kiadásának.  A 2014-ben indult széria a kalózkodás aranykorába, a 18. századba kalauzolja a nézőket, és elsősorban Flint kapitány ténykedését követi, aki az Urca de Lima nevű spanyol hajó gazdag rakományára vadászik, hogy a kincs segítségével a kalózok menedékeként működő Nassaut független területté, lakóit szabad polgárokká emelje. És mivel a sorozat (negyedik évadával) csak jövő januárban folytatódik, addig könnyedén bepótolhatjuk az első három szezont, ha eddig nem néztük volna. 

Vikingek

A History Channel ír-kanadai koprodukcióban készülő történelmi akciósorozata jövőre már az ötödik évadát koptatja, és ez alatt az idő alatt igen elkötelezett rajongótábort épített ki magának, akik szerint a Vikingek legalább annyira addiktív, mint a Trónok harca. A széria a 9. században valóban élt viking harcosról és későbbi királyról, Ragnar Lothbrokról (Ragnar Lodbrok) szól: az ő felemelkedését mutatja be, ádáz csaták során át. 

És itt, a vad összecsapásokon keresztül ragadható meg leginkább a Vikingek-nek a Trónok harcá-hoz való hasonlósága, csak az északi törzsek csatározásait az alkotók utánozhatatlanul nyomasztó hangulatot kialakítva tárják elénk, hiteles arcokkal (az ír és kanadai színészek mellett skandinávokkal, köztük például Stellan Skarsgård fiával, Alexander Skarsgård öccsével, Gustaffal) felturbózva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Shannara – A jövő krónikája

A Vikingek félig fikciós, félig történelmi sorozat, de ha olyan fantasy kell, mint a Trónok harca, akkor se keseredjünk el, a Viasat3-on elcsíphető a Shannara – A jövő krónikája. A történet dióhéjban: évezredekkel civilizációnk pusztulása után bolygónkat – amit ekkor már Négyföldként ismerünk – az emberek mellett trollok, gnómok és elfek lakják.   Utóbbiak közé tartozik a Shannara család, akik felmenőik révén olyan természetfeletti képességek birtokosai, amelyek segítségével döntően befolyásolhatják a világ alakulását. Az erősödő gonosz ellen hárman összefognak, küldetésük, hogy megmentsék a világot – ám eközben a saját félelmeikkel is meg kell küzdeniük. 

Forrás: Mtv

A sorozatban a feltörekvő fiatal színészek – Austin Butler (Carrie naplója), Brooke Williams, Ivana Baquero (A Faun labirintusa), Poppy Drayton – mellett olyan ismert állandó szereplők is feltűnnek, mint John Rhys-Davies (Sliders, A Gyűrűk Ura), James Remar vagy a Spartacus Crixusa: Manu Bennett.