Második gyermekét várja Mila Kunis és Ashton Kutcher

Ashton Kucher, Mila Kunis
Vágólapra másolva!
A sztárpár már jó ideje készül rá, hogy kistestvérrel ajándékozza meg a 20 hónapos Wyatt Isabelle-t.
Vágólapra másolva!

A hírt az érintettek szóvivőjükön keresztül erősítették meg a People magazinnak. Egy, a 38 éves színészhez közeli forrás pedig úgy nyilatkozott, hogy Kutcher „szó szerint felvillanyozódik, amikor Wyattről és az újabb kicsiről beszél". Kunis egyébként már múlt októberben izgatottan mesélt arról, hogy a család bővítését tervezik.

Ashton Kutcher és Mila Kunis egy június eleji kosármeccsen Forrás: Thearon W. Henderson / Getty Images North America / AFP

„Felnevelni egy kis életet tényleg művészet, hiszen meg kell találnod az egyensúlyt, hogy hogyan legyél nagyszerű társ, nagyszerű feleség és remek nő, közben pedig maradj önmagad, de neveld felelősen a gyermekedet is. Ez határozottan egy tanulási folyamat" – nyilatkozta még első gyermekével kapcsolatban az Entertainment Tonightnak a 32 éves színésznő.

Kutcher szerint ugyanakkor feleségének kiválóan sikerül megtalálni az említett egyensúlyt.

Olyan, mintha minden a legnagyszerűbben ment volna, miközben persze tudom, hogy ez nem így van, de ő sosem panaszkodik. Hihetetlen. Egyszerűen csodálatos nő" – áradozott nejéről a színész.

Mila Kunis és Ashton Kutcher az Azok a 70-es évek show-ban Forrás: Kobal / The Picture Desk

Ashton Kutcher és Mila Kunis az Azok a 70-es évek show című sorozat forgatásán ismerkedtek össze. Akkor a színésznő még csak 14 éves volt, de titokban nagyon tetszett neki a színész, akivel évekkel később, 2012-ben kezdtek el járni (amikor Kutcher még éppen, hogy csak túl volt Demi Moore-ral kötött házasságán). Első gyermekük, a Wyatt Isabelle nevű kislány 2014 októberében született meg, 2015 júliusában pedig össze is házasodtak.