A hasizmait mutogatta a tévésztár

Shemar Moore, Criminal Minds, Gyilkos elmék
Vágólapra másolva!
Shemar Moore, a Gyilkos elmék című krimisorozat Derek Morganje a múlt vasárnapi iHeartRadio Much Music Video Awardson mutogatta nagy kedvvel a hasát. A képeket nézve egyáltalán nem csodálkozunk, hogy ennyire büszke rá.
Vágólapra másolva!

A 46 éves színész a torontói eseményen nemcsak a vörös szőnyegen, hanem a színpadon is megmutatta pompásan kidolgozott hasizmait – igen kellemes pillanatokat szerezve ezzel Liz Trinnear kanadai zeneiműsor-vezetőnek, akivel együtt adtak át díjat.

Forrás: Sonia Recchia / Getty Images North America / AFP

Shemar Moore mostanában egyébként szeret sokkolni, hiszen nemrég jelentette be: tizenegy évad után távozik sorozatából, a Gyilkos elmékből, melynek már a kezdetektől, azaz 2005-től a főszereplője.

A Moore távozása okozta űrt a hírek szerint a Miami helyszínelőkből ismert Adam Rodriguez tölti majd ki az ősszel folytatódó krimisorozatban, miközben Derek Morgan megformálója vadonatúj területen próbálhatja ki magát.

Forrás: Ernesto Distefano / Getty Images North America / AFP

Az Egyesült Államokban még az idén bemutatják a The Bounce Back című romantikus filmet, amelynek nemcsak az egyik főszerepét játssza, de ő az executive producere is. A színész filmbeli szerelmét Nadine Velazquez alakítja, aki A nevem Earl című sitcommal vált ismertté.