Feláll a hátunkon a szőr ettől a kislánytól

Stranger Things, Netflix
Vágólapra másolva!
Júliusban érkezik a Netflix kínálatába a Stranger Things című vadonatúj sorozat, amit a streamelős szolgáltatás előszeretettel nevez ódának a 80-as évek klasszikus sci-fi- és horrorfilmjeihez. Az új kedvcsinálót látva lassan kezdünk hinni a marketingeseknek, és egyre kíváncsibban várjuk a premiert.
Vágólapra másolva!

Hawkins egy álom amerikai kisváros, ahol szinte soha semmi nem történik. A kis Will Byers eltűnésével viszont véget ér a nyugalom, és egyre furcsább dolgok kezdik borzolni a lakók idegeit. Will barátai a kissrác keresésére indulnak, ám az elveszett fiú helyett egy menekülő lányra bukkannak, akinek le van nyírva a haja, van egy különös tetoválása, és igen furcsán viselkedik. Róla szól az alábbi videó.

Az Eleven (tizenegy) névre hallgató kislány nem beszél sokat, de a szokatlan és kissé ijesztő viselkedése ellenére is összehaverkodik a barátjukat kereső srácokkal. Idővel pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal több szál köti a rejtélyes eltűnéshez, mint ahogy az új cimborái elsőre gondolták volna.

A Stranger Things nyolc epizódot számláló első évadja világszerte július 15-én válik elérhetővé a Netflix előfizetői számára, és olyan színészeket vonultat fel, mint Winona Ryder (Ollókezű Edward, Fekete hattyú), David Harbour (A védelmező, Híradósok) és Matthew Modine (Acéllövedék, Sötét Lovag: Felemelkedés).