Novák Angéla: Kevésbé toleránsak az emberek

Novák Angéla
Vágólapra másolva!
A Pride kapcsán nyilatkozott Novák Angéla is, a legismertebb hazai transzgender előadóművész szerint a fiatalok toleránsak, a társadalmi megítélés ellenben visszaesett.
Vágólapra másolva!

Novák Angéla előadóművész szerint rajtuk is múlik, hogy milyen kép él a melegekről, transzneműekről. „Minél többet látnak engem, vagy hasonló embereket a médiában, annál könnyebb másoknak. A médiának óriási jelentősége van, annak, hogy milyen színben láttatnak minket. Én minden fellépésem után kapok köszönő leveleket szülőktől is, hogy a gyerekük ilyen problémával küzd, és kérdik, hova lehet fordulni" – mondta a Mokkában.

Forrás: TV2

Fontosnak tartotta, hogy kimenjen a Pride-ra, de amúgy is úgy véli, ha ő bárhova megy, az LMBTQ-közösséget képviseli. „Nemcsak magam miatt mentem ki. Én, mint transzgender magyar nő, úgy érzem, hogy pár éve visszaesés tapasztalható, kevésbé toleránsak az emberek. Több kritikát és hátrányos megkülönböztetést kapok bizonyos helyeken, és ez szomorú. A társadalom toleranciája a mássággal szemben azonban fölülről is jön. Ha a politikusok szépen beszélnének rólunk, hangsúlyoznák a jogainkat, az másfajta hozzáállást eredményezne" – tette hozzá.

Forrás: TV2

Sajnálja, hogy az idei felvonuláson nem volt elég sok ismert ember. Mint mondta, az LMBTQ-közösség sem egységes, neki is van személyes jó barátja, akit győzködnie kellett, hogy kimenjen. „A fiatalok mindenre nyitottak, toleránsak, sokkal többet látnak a világból, náluk a másság elfogadása természetes" – tette hozzá, jelezve, hogy ez generációs kérdés is.